Tartalom

Ringyócska

(Snauczerádius Snaucffy Frida levele a kutyamenhely állatgondozójának)

       Csak most jutok hozzá, hogy írjak neked azóta, hogy elhagytam a békés, meleg kutyaotthont, ahol gyerekkoromat töltöttem. Megbántam már ezerszer ezt az eljövetelt, mert azóta igen kutyasorsom van, mint ez a levelemből is kiderül, de erről majd később.

        Tehát ott kezdem, hogy a gyerekképű meg a nője (az különben debil, mert állandóan 16.000 Hz-en visítozik) elhoztak engemet ide a Láng Endre utcába, Soroksárra, a kutyamenhelyből. Már a buszon nem stimmelt valami, folyton arról ment a beszéd, hogy engem miként fogadtatnak el valami „Papa” nevű személlyel. Ez már rosszul esett, mert én nem imádkoztam, hogy elhozzanak. Olyan mérges lettem, rögtön telecifráztam a visítónak a szoknyáját, ami nem volt jó ötlet, mert már 20.000 Hz-en szirénázott tovább.

            No, megérkeztünk az új otthonomba, nem mondom, tágas meg jó porta, de engem nem lehet lekenyerezni, láttam is mindjárt hol a hiba, mert kezdődtek a tragédiák. A „Papa” nevű személyről kiderült, hogy mély hangú, és ez már egy jó pont lett volna, ha nem néz rám olyan méla utálattal. Azt dörmögte: „Ilyen rusnya férget nem látott még az öregapám se’, de ha mán itt vagy, jut neked is egy darab kenyérhéj.”  Szent Ápóló bácsi! Kenyérhéj!!! Ti nem ezt ígértétek nekem, hanem száraztápot, meg húsos konzervet, meg a többi hazugság!!!

            De folytatom a tragédiákat. Azt írtátok a mellém mellékelt levélben, hogy a kicsi kutya összerágja a vadonatúj perzsát, meg egyebek… Drága Főápoló bácsi! Gyere ide, és nézz körül. Ezek olyan csórók, hogy még egy koszlott rongyszőnyegük sincs, a lábtörlő vasból van, ...és nem is sorolom tovább.

            A második meglepetés akkor ért, amikor egy igen meleg és szép fotelben lepihentem, mert pont nekem gyártották, gondoltam én. És akkor jött megint a mélyhangú, és kinyilatkoztatta: „kutyának, portásnak ajtó előtt a helye”. Ez hangzott el!!! Nekem, aki fűtött kennelben dorbézoltam, és mindenki engem szeretett! Vigyél el innen, légy szíves!

          A portán élt még két dolmányos varjú, na, ezek a mélyhangú szemefényei voltak. Minden nap háromszor nyershús meg élőgalamb uzsonnára, és néha sajtfalatkák paradicsommal. A mélyhangú igen büszke volt rájuk, a kezére röpültek, meg minden, de rám állandóan károgtak, és az egyik majd kiverte a fél szememet is. Egyik éjjel aztán jót akartam nekik, addig piszkáltam a röpde ajtaját, el is ment a két madár, azóta sem látta őket senki. Na, ez a hűség a madaraknál, kutyában ez nem fordulhat elő!

            Másnap reggel láttam életemben először a mélyhangút sírni, nagyon összeomlott. A fia meg a debil azok rögtön kiszöktek a portáról, a mélyhangú asszonya is kereket oldott, én meg ott maradtam áldozatként. De nem lett semmi, a mélyhangú csak annyit mondott: „Nincs olyan aranyketrec, amelyik helyettesíti a szabadságot.” Ezt nem értettem, de nem volt fenyegető a hang, így előjöttem a kocsi alól, ahová belapultam.

            Különben egy megtestesült Oszama bin Laden ez a mélyhangú, tiszta terrorista hangja volt akkor is, mikor kioktatta a familiáját, hogy ez a ház nem hízlalda, ez a bolhafészek csak maradékot kaphat, és csak ő etethet, nehogy elhízzam. Aztán amikor nem volt itthon senki, akkor meg a pörkölt maradékát kimerte nekem kenyérhéjjal, és azt mondta később az asszonynak, hogy ő ette meg uzsonnára. Ehhez nem kell kommentár, ilyen hazudozó, kétszínű terrorista őkelme.

             Azt sem értem miért hívnak annyi néven, ahányan vannak?  A visító Fridácskának hív, az ura „Frida kiskutyám”-ként szólít, a mélyhangú asszonya „Utyuli-putyuli”-nak,  (ez milyen nyelven van?), a mélyhangú meg, amilyen rókalelkű, az kétféleképpen hív. Ha mindenki otthon van, akkor: „Jer ide, az anyád istállóját”, de ha egyedül vagyunk, és senki nem látja, akkor sárkefével dörzsöli a hasamat, és azt morogja: „ Ringyócska”. Na ezt egyátalán nem értem, majd írd meg nekem, mi az a „ringyócska” ?

          Van még a mélyhangúnak egyéb álságos dolga is, például igen szeret a kertben szöszmötölni. A múlt héten is annyit hajladozott a föld felett, mint Orosz Adél a Hattyúk tavában, s közben egyre nyögött, hogy neki ez nem is esik jól, csak a fájós lábait tornáztatja. Turkálta a földet egész nap, mint a vakond, este meg ott pihegett a verandán, olyan csillogó dolgokat tett a szemére, és könyvvel a kezében aludt el.

    Mire felébredt, én már minden titkot kiderítettem, tudtam, mit hova ásott el, amit lehetett, kikapartam és másik helyre ástam el, gondoltam, ha neki értékes, valamire nekem is jó lesz. Mondom, mire felébredt a mélyhangú, sikerült szinte eredeti állapotába visszaállítani a kertet, fáradtan megettem két dáliát és a mélyhangú kedves árvácskáit, mondhatom, az utóbbiakban igen sok hasznos vitamin van a magamfajta számkivetett számára.

            Hála? Simogatás? Sárkefe? Ringyócska? Semmi, de semmi ezen a háládatlan világon! Majd éjfélig kergetőztünk az udvaron, jó játék volt, közben olyan mondatokat tanultam, hogy: „Te rühes féreg, a beledet taposom ki, hogy az ég zúduljon arra a korcs apádra meg a ringyó anyádra, akik egy játszótéri koktélt izéltek össze a hinta alatt, hogy az a magasságos…satöbbi" - én ezzel nem is untatlak tovább. A lényeg az, hogy nem tudott megfogni, és megtanítottam játszani. Ez a nap így zárult.

          Láttam még egyszer sírni a mélyhangút, merthogy a szemüvegét mindig kinn hagyja a verandán, hát én azt reggelre kicsit fazoníroztam, olyan finom, mélyhangú szaga volt. Na, ebből is lett riadalom, merthogy: „Apám szemüvege volt ez, te genetikai hulladék, semmi mást nem féltettem, mint e régi tárgyat, hogy a magasságos nyúvassza meg minden ivadékodat!”… nem is folytatom.

          Sokáig hüppögött még, de csak egymagában, mert a fia meg a visítozó azonnal leléptek a presszóba - ott röhögték ki magukat -, az asszonya meg a fáskamrában csukladozott, olyan komikus volt a mélyhangú bánata. Sok idő telt el, mire megnyugodott, akkor meg magához hívott, és ezeket mondta nekem:

          - Na jer ide, te senkiházi, mán nem akarlak bántani. Van amikó agyon is vernélek, de ez mán emútt, úgyhogy éjjél békén. Toom én aztat, hogy csak a fajtád dógozik benned, de hát bennem is csak az én vérem lobog, oszt akkó van az, hogy kergetőzünk, mint halálos ellenségek, magyarul, mint a bolondok. Így van ez, Ringyócska, esztet köllessz megtanúnod, hogyha baj van, az emberfia mindig csak a szeretteit báncsa. Mert lejő a köd az agyára, a szívére, oszt bosszúni akar. Na, jer ide, megvakarlak sárkefével, mer’ a bóháidat nem éred ee kézzel. Látod, ezé’ vagy te ringyócska, mer’ hogy mennyi kárt bírsz okozni, de amikó’ meg így széjjelhányod hanyatt fekve a lábadat, hát egészen ellágyulok az ártatlanságodon.

            Kedves Ápoló bácsi! Hát így telnek a napjaim a Láng Endre utcában, (ez a Láng Endre a Láng Vince öccse volt addig, amíg egy óra múlva meg nem jött) és igazán nem is tudom, maradjak-e, vagy menjek vissza hozzátok. Kérlek, segíts döntésem okos meghozatalában, írj, hogy mit csináljak?

Címem:

Snauczerádius Snaucffy Frida

Soroksár

             Üdvözlök minden kennelben mindenkit:

                                                                                                                                                                                                                                                            Frida