Az ember

     Mikor megszületett, Szűcs Józsefnek nevezték el. Így maradt ő Szűcs József, egészen addig, amíg meg nem jelentem az életében.

     Egy barátomtól kértem segítséget egy szép film letöltéséhez, amit láttam valahol, valamikor, de visza-visszajön az emlékeimbe.

     Nem ismertem őt, nem tudtam, hogy ő egy Szűcs József, nem tudtam, - és ma sem tudom-, volt-e családja, gyermeke, oskolája.

     És hogy egyáltalán volt-e?

     Egyet tudok, amit kértem tőle, azt megtette és teljesítette.

     Mondom neki: ”ez, meg ez a film kéne nekem igen kalóz módon… Nos, ő valami fingerlis csatornákon bement valami torrent programokba, és aztán adta a filmet nekem.

     Soha nem láttam őt addig. egy közvetítőn keresztül ismertük egymást, ennek a közvetítőnek a neve maradjon már a feledés homályában.

     Aztán találkoztunk egyszer, egy közmű-vállalat udvarán, ahol mindenki kinn dohányzott, a törvényt betartva, de senki nem dolgozott a munkahelyén, a törvényt betartva.

     Dohányoztunk.

     Nos, ekkor beszaladt Szűcs József, és autójából kiugorva közös ismerősünknek jelentette, hogy a munka el van végezve, és már ő is végzett, és megyen haza.

     Közös ismerősünk ekkor bemutatta a protokollárium végett, és én rögtön kapcsoltam, mert akkoriban még fürge. agyam volt:

     Én mondottam akkor „ő az ember. „

     Ismerősöm penig rábólintott, igen, ő az ember.

     Ez az ember aztán tovább kalózkodott a torrent programokon, és küldött nekem kedves és szép dolgokat, sem személyesen, sem levelezésben vele többet nem volt kontaktusom.

     Hírből hallottam, hogy az udvaron dohányoló kollégáknak annyira tetszett az ember elnevezés, hogy utána csak azt kérdezték:

     Hol van az ember?

     És megszűnt Szűcsnek lenni , és Józsefnek ,csak mindenki ragadványnévként emígyen kereste:

     – Hol van az ember?

     – Látta valaki az embert?

     Az embert látta mindenki minden nap, aki végezte a dolgát, Fizetést kapott a segédmunkáért, de senki nem látta azt az embert, aki ellopta azt, ami szép, jó, előrevivő, hasznos a világban, abban a világban, mely nem a szépet, nem a jót, az előrevivő szépségeket lopta el huncut módon, hanem a lelkünket mentette meg. Önzetlenül.

     Idős vagyok már, sok temetőt bejártam, sok elődünk nevét olvastam fejfákon, sír- köveken, mindeniken csak egy név volt, és dátum. Meg ilyen család kriptája, meg olyan család nyughelye.

      Soha nem találtam olyan feliratot, amire az lett volna írva, hogy ember.

      Ilyen feliratot még soha nem találtam.

     Talán azért, mert nem haltak meg, és én rossz helyen kerestem?  Vagy nem akarjuk eltemetni önmagunkat már élő korunkban?

     Igen, ez is lehetséges. Itt vannak velem?

     De ha így visszagondolok, az is lehetséges, hogy még nem haltak meg, mellettem voltak, csak én tekintettem őket halottaknak, nem vettem őket észre életemben-életünkben?

     Minden lehetséges. És mindenkinek van oka, magyarázata mindenre.

     Egyet tudok.

     Sok világot bejártam, sok sírkertnél jártam.

     Egyetlen egy fejfát, követ nem láttam, amire az lett volna írva, hogy Ember.

P.S. Sem a jelenünket, sem a múltunkat sem a jövőnket nem merjük temetni.

Ez az ember?