Az utolsó rendelés

(Dr. Pogány András emlékére)

            Ő volt az első körzeti orvosom.. Sokszor figyelmeztetett, „nem él jól maga Vágvölgyi úr, nem él jól.”  ami lerakódik, az lerakódik. Nálam tíz évvel fiatalabb lehetett. Vékonydongájú ember volt ez a doktor, olyan vékony dongájú, hogy még a szakmájában is kételkedtem. Hogyan lehet ennyi erő, egy ilyen semmi testben?

Mert hogyan lehetséges, hogy, én, aki iszom, öt gyereket, asszonyt csúcs felett kiszolgálok, még a bővérű lánykáknak is utána megyek néha, egy túrót sem érő érettségivel, jól élek.  Oszt itten van ez a doktor….

            A bőre, oly átlátszó, mint olvadás előtt kettő órával a vizek felszínén a jég a tavak felszínén. Tartása egyenes , és szép rendezett beszéde volt, sem kevés, sem sok, normális mennyiségű. Talán ötven valahány kilónak néztem.

Vibrált körötte valami, amit nem értettem. Már akkor is volt képességem arra, hogy kihegyezett helyzetekben láttam mások auráját. Most öregemberként már nyugalmi helyzetben is látom ezeket. A nagy különbség ott van, hogy az aurának színe, mértéke-vastagsága- és szaga van, de a mostani”ezoterikusok” erről akkora marhaságokat mondanak, hogy na….csak huszonnyolc éves voltam. Már akkor is röhögtem rajtuk. Valamit vagy érez az ember, vagy nem érez. Ennyi. Valamit vagy lát, vagy nem lát. Valami vagy van, vagy nincs. Egy kivétel van, mi magunk. Hol vagyunk, hol nem vagyunk, néha élünk, gyakrabban csak saját álmaink, „meg isa es por és hamu vogmunk.”

Én fiatal voltam, ő meg az orvos. Világok voltak közöttünk.

Ezen dolgok akkoriban történtek, mikor a körzeti orvosoknak valami vizsgát kellett tenni, hogy orvosolhasson, és körzetiek maradjanak. Mikor említettem neki, azt mondta:

 ­- Engem ez nem érint Vágvölgyi úr! - így mondta: úr - Én orvosnak születtem, és az is maradok. Vizsgával, avagy a’ nélkül. Mert én orvosnak születtem.

Én meg csak pislogtam a huszonnyolc éves, táppénzcsaló lelkemmel. Mint akkor avanzsált úr.

Persze én megkevertem a bajt - tudtom nélkül is, mert mióta az anyám kinyomott az ő hószínű combjai közül én mindig és mindenhol csak bajt keverek. Olyan vagyok, mint a lepra. Nem jóindulatú, de erősen kellemetlen. Egyszer azt álmodtam, hogy leprás vagyok, és ahogy a leszáradt darabjaimat dobáltam szerte szét, hozzám szólt egy hang: „ Na mi van fiam, szökni próbálsz?”

Felülvizsgálatra mentem egy zárt borítékkal. Nem tudtam, hogy, az asszisztens az maga a felülvizsgáló főorvos asszony. - nem jártam én akkoriban ilyen helyekre. Na volt a dr. úr sápadt, vékony, meg ilyen, meg olyan, már attól féltem, hogy fehér ájulásba esik. Leraktam a borítékot az asztalra. És kijöttem.

Azért jöttem ki, mert a felülvizsgáló asszony azt mondotta: Kolléga úr, aki a vendéglátóban, taxinál dolgozik, annak annyi táppénzt írjon ki amennyit kér, én meg aláírom diagnózis nélkül.

A bányászok, a tengelyen járó vasutasok a katonák, rendőrök, ötvenöt évesen elmehetnek nyugdíjba.  De ezek ebbe fognak beledögleni. Így mondotta akkor. Ezek nem érik meg a nyugdíjkort.  Ilyen srófos agya volt neki. Ő már akkor tudta, mitől döglik a nép.

 A boríték ott maradt az asztalon. Ez volt benne mindössze. Lóvé, az semmi.

                Dr. Pogány Andrásnak

Az utolsó rendelés

Hippokratész, te vén zsivány,

Antylius, Haller, Leanec

Saranus ,Auenbrugger és Gelanus,

 Figyeljetek rám most mesterek.

Az örök kétely dolgozik bennem is,

( őrölt bennetek is öreg cimborák?)

Vesallus, Pasteur és Morgagni

őrizzük meg Aszklépiosz templomát.

Tudást ti nékem sokat adtatok,

tudom mit csinált Santorió, Fleming és Paré

csak a hittel maradtam el

erre nem tanított meg

Morton, Paracelsus és Harvey.

 Hogy tudni, bírni fogom,

a sóhajokat magamban eltemethetem,

s rájövök egy nyirkos hajnalon,

 hogy magam vagyok, a magam betege.

S ha felrobban a lombik,

mely alatt pulzusbunsen ég

legbelül,  mélyen tudni fogom,

ez volt az utolsó rendelés.

1982 május

PLT

Vágvölgyi Jenő

            Ennyi volt a borítékban, sem több, sem kevesebb. Egy hónap múlva, mentem felülvizsgálatra, kérdem hol van az én kirurgusom?Mondják meghótta magát. Szívelégtelenségben tette ezt meggondolatlanul. Legyen neki könnyű a föld. Harmincöt éve már ennek.

Ha mostanában megyek a kirurgusomhoz, felcseremhez, megnézem néha a bőrét, annak színét, nem szürkés-e? A halántékomon érzem az auráját, s nagyjából látom, most ipeg milyen a hangulata. Szemem olyan, mint az ipari kamerák, melyek a bőr alá is látnak. Van előtte egy cédula, ezt is lefényképezte a szívem.

 „A betegek 90%-a nem tartja be az orvos tanácsait”

(Paré, a modern sebészet létrehozója azt mondta, mikor egy újszerű és kopmplikált műtét után gratuláltak neki. „ Uraim, és csak megműtöttem. De az isten gyógyította meg.” Nos, akkoriban még volt az orvosokban alázat.)

Ez van előtte, mögötte pedig a várakozók néma avagy nyögdécselő sora.

Féltem őt, mert a betegek sora nem fogy, a sorok újra és újra töltődnek, a várószékek foglaltak az időknek végezetéig.

És tudja doktor úr- amit én már régen „tudok”,   mert megsúgták nekem: „ami lerakódik az lerakódik”….

 Tisztelettel: PLT’

2017.03.28

 Soroksár

v