Vágvölgyi Jenő:

Az én Golgotám[1]  ---Apokrif: Kovács györgy

Fordítva szegeztek a keresztre engem,

Így csak hátamat látja a tömeg.

Anyám alattam áll, szíve ónszínű lett,

S én nem látok mást, csupán a keresztet.

A kereszt. A jelképpé vált, csodálatos kereszt,

Mit ácsoltak nékem, ezernyi szilánkból.

Ereit színezik eliramlott napok,

Szúrágta pora, csikland az arcomon.

A tömeg. A zsivajgó, „feszítsd meg”-es tömeg,

Egy arca van mindnek, csupa Jézusok.

Töviskoszorújuk megcsillan a fényben,

Komoly tekintetük vizslat hátamon.

Jobbomon-balomon itt lóg a két lator:

Balról latorszívem, jobbról az alkonyom.

Fölöttem a kék ég, alattam Krisztusok,

Előttem a kereszt, mert csak ember vagyok.

Ecetes a borvíz, mint felkínáltak nekem,

Kegyetlen törések, és jéghideg szívek.

Apám sincs mellettem, Ő már elsietett.

S én csendesen várom, hogy három óra legyen.

Cece

2000

PLT’