Tartalom

Hogy szerethette, aki őt faragta!

Miként teljesült be hite-szive-vágya?

S e régi mester izzó lángolása

Megfogan talán az időnek sodrában.

Versfaragvány a milói Vénuszhoz

Faragott-e beléd szívet a mester,

Nem alabástrom de hús-vérből valót?

Az én énem torzódat hibátlannak látja,

Te csodás, te élő, bizarr szobor.

De tegnap észrevettem arcodon egy ráncot…

És karod sincsen, mivel átölelnél,

Ágyékod alatt nem találtam lábat,

Szépséged kikezdte a rút idő és a tér.

Szép vagy te mindenütt, ha én körbe járlak…

Bár szívem úgy lát, mint álmot álmokon,

Rám mégiscsak rossz napok várnak,

Mert megláttam a ráncot márványarcodon.

1999.05.14. Cece