Várakozás
Én nem néztem soha szembe a nappal,
Engem mindig vakított a fény.
Ám az éj hűvösén ha felnéztem az égre,
A csillagok közt megnyugodtam én.
Ma sem nézek bele a napba,
Engem nem a fény,
A fény árnyéka zavar.
Hogy megértsél,
Nézz a csillagokra,
Csak fényeket látsz majd,
Árnyékot soha.
Nézzétek meg versem középső szakaszát, mert talán ebben tudtam így öregkoromra belesűríteni mindazt, ami számotokra eddig deviáns, elfogadhatatlan, fekete bárány, antiklerikális, hitetlen, kételkedő - aki vagyok.
Azt vélem sejteni, hogy én azért voltam mindig olyan, mint a fent említett jelzők, mert a nagy fényvárásomban mindig árnyékok jöttek elém. Be kell látnom, nem tudok az árnyékkal, árnyékokkal mit kezdeni.
Szeretem a fényt! Fehér! Egyszerű és igaz mindaddig, amíg nem bontod fel a szivárvány színeire. Szeretem a sötétet. Fekete! Egyszerű és igaz, és nem bontható fel semmire. Nem szeretem a szürke árnyékot! Nem szeretem a szivárványt!
Szeretem a fényt! Ld. tízparancsolat: Ne ölj! Azt súgja a szivárvány és a szürke, hogy azért vannak felmentő, megkerülő, elfogadható, stb. szürke és szivárvány precedensek. Nincsenek! Ott az egyértelmű parancs! Ne ölj!
Irgalmatlanul nagyot ugrom most, de ugorjatok velem, mert igen nehéz lenne végigvenni a tízparancsolatot meg a többit, inkább hadd adjak segítségül nektek egy 4500 éves hitvilágból valamit:
EGYIPTOM, kr.e. 2500, Halottak Könyve (ez is cca. 1500 év alatt íródott, végső formáját nem ismerjük, közben elfelejtettek hieroglif írni és olvasni...)
A Halottak Könyve szerint az elhunyt mindenféle próbák után eljut egy nagy terembe, ahol a negyvenkét istenség ül, és ítélkezik. A halott kinyilvánítja és elmondja: „Ismerem mind a negyvenkét Isten nevét.” Ezután felsorolja a nevüket, az égben betöltött posztjukat, mert fontos bizonyítania, hogy a földi életében egyikükről sem feledkezett meg soha.
Ha az istenek nem találnak hibát az interpellációban, akkor a halott elkezdheti a mérlegre tenni a földön viselt dolgait. Ezért elkezdi felsorolni, hogy mit NEM követett el. Például: Nem rekesztettem el a vizet a szomszéd földjéről, vagy nem súlyosbítottam az özvegyek, árvák nyomorúságát, vagy nem hamisítottam a mérleg súlyát, stb. Az eljárás lényege az, hogy fel tudod sorolni a bűnöket, mert csak az tudja elkerülni azokat, akik tudatában vannak annak, hogy vajon mi is tartozik a bűn fogalmába. Az elkövetett bűnöket nem sorolja fel, hiszen az istenek mindent tudnak, tehát ezeket is, nem is fárasztja őket ezzel feleslegesen. (Tehát nem az a lényeg, mit vétkeztél. A lényeg számodra az, hogy minden nap tudd azt: MIT NEM KÖVETTÉL EL!)
A másik nagyon lényeges tanulság ebből: az egyszerű ember tudáshalmaza az istenről/istenekről. Tedd fel magadban a kérdést, hogy a mi keresztény kultúrkörünkben mit is tudunk az istenről, arról az Istenről, aki mindenható, teremtő, megújuló, része a kicsinek és a nagynak, és minden általa lett, mert minden ő maga.
Be kell látnotok, hogy erről az istenről, az Atyáról nekem egy sort sem tudnátok írni, csak általános semmitmondó blődségeket, mert tele van a fejünk egy édes-bús mesével, mely ugyan igaz és üdvözítő, de be kell látni, hogy csak az egész egy része.
Ezen engedlek rágódni benneteket, aztán jő a veszedelem, mert írok megint, és elmondom, hogy ezt miért küldöttem, hogy ez miért csodálatosan felhasználható a mindennapi életünkben, és hogy olyan gyönyörűen szivárványos ez a világ, amelyet én természetesen nem fogadok el. Nem fogadhatom el, mert ha ezzel a kaotikummal állok a negyvenkét, vagy csak az egy isten elé, bizony semmiről sem tudnék beszámolni neki/nekik. Semmiről! Sem róluk, sem magamról. „Ez az én bánatom, harmadik bánatom[1].”
2004-10-06 Soroksár
Plt’
[1] Mécs László: A királyfi három bánata
Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
