A Reitinger család lelkének ajánlom

Ave Mária

            Ez az ember furcsa ember volt. Bár mindenki furcsa valaki másnak a szemében, de ő még a saját szemében is furcsa, deviáns emberként lézengett az isten szabad ege alatt. Volt neki egy gyermekkori barátja, komaságban is voltak, és nagyon gazdagnak érezte magát Rejtő szavaival élve, mert sok mindene nincs, de barátja az van. Az is igaz, hogy talán csak ez az egy barátja volt, a hombárban nem tülekedtek a jelentkezők ebben a kategóriában, mert mint említettük, furcsa, deviáns ember volt ez az ember.

            Ezt a barátot, meg úgy hívták, hogy Reitinger. Nem mondhatom hogy Szabó, vagy Molnár, ha egyszer úgy hívták, ahogy hívták. Mondja egyszer ez a Reitinger, hogy elmennek Transylvániába megferedőztetni a lelküket Nyírő József és Tamási Áron ájerében, s közben még valami búcsuhelyre is betekintenek, nehogy a felhők felett valaki megorroljon rájuk.

            Mondja az ember a barátnak, hogy figyelj koma, ha már arra ténferegtek, és a meggymagot is kiköptétek a szátokból, mondjatok el értem is egy ave Máriát. Nem biztos hogy használ, de talán nem árt. Mikor a cigányt kérdezték, hogy miért jár templomba a népek ópiuma miatt, azt mondta: „ ..ha hisünk, oszt nincs isten, akkó semmi baj, így jártunk. De ha nem hisünk, osztég még is van, akkor rettenetes módon ráfázsunk kérem alássan”

           Az ave Mária meg lett ígérve, s mintegy mellesleg említette az ember a barátjának, ha megbotlik valahol egy villanymotorban, hát hozza már el neki, már csak azért is, hogy nehogy valaki ellopja, és így bűnbe essen, meg azért is, mert nincs fűrészgépe, a fát meg diódarálóval sehogyan nem sikerül neki elaprózni.

          Egy darabig nem beszéltek, nem találkoztak, és az ember nem igen érezte, hogy az Ave Mária sokat lendített volna az életén, ugyan úgy nem volt fűrészgépe, a fa ázott az udvaron, ő meg maradt maga számára is igen furcsa ember. De aránylag jól kijöttek egymással. Istenfélő vallástalan ember volt ez az ember, a templomokról az volt a véleménye, hogy igen nagy szerencse az, hogy Jézust keresztre feszítették, nem pedig vízbe fojtották, mert milyen hülyén nézne ki a templomtorony tetején, egy lavór.

          Antiklerikális nézeteit azért nem verte dobra, mert belátta azt, hogy ha valakitől elveszünk valamit, annak helyében illik valamit adni. Ezért a maradék két foga mögé láncolta eme gondolatait, már csak azért is, mert a kettő fogból az egyik már erősen ázott kifelé. Üres markaiban pedig nem lelt semmit, amit adni tudott volna.

         Nem tudni mivel bántották meg valamikor réges-régen, de szörnyű bosszút állt az emberiségen, és íróvá avanzsált. Csak éjszaka írt, amikor az emberek elvitték a dühüket, önzésüket, kisszerűségüket a paplanuk alá, hogy reggel már kipihenten újra dühösek, önzők és kisszerűek legyenek. Innen fakadt az igen furcsa és deviáns kapcsolata az istennel. Ha felnézett az égre, túl, túl a csillagok mögé, ő érezte, hogy súgnak neki. Aztán amit kisillabizált ebből a puskázásból, azt betűt betű mögé rakosgatva alázatosan lejegyezte. Meg volt arról győződve, hogy csak önmagától még egy épkézláb mondatot sem tudna összefabrikálni.

         Múlott az idő - ami nem más mint az isten végtelen türelme-mikor nyomják neki csengőjét. S lám megjött a Reitinger- mert így hívták, nem Szabó vagy Molnár, hanem így.

         És a saroglyából már cibálja is lefelé nem a villanymotort, hanem egy kész komplett fűrészgépet. Az ember első gondolata az volt, hogy lám, kilehet dobni a diódarálót is, a másik az, hogy meg kéne köszönni. De nem tudta megköszönni úgy ahogyan túláradó szíve diktálta volna, ezért inkább hallgatott. Aki nem tud elfogadni, az adni sem tud igazán.

         Rárószárnyon suhant az idő, míg körbe kérdezgették egymást, és már menni kellett a Reitingernek-mert így hívták- hát ment. Az ember nézte, ahogyan az autó hátsó lámpái felszívódnak a távolságban, aztán az ave Máriára gondolt, amit a barátja elmondott érte. Átsuhant agyán a gyermekkorában bevésődött ima.

        Ave Maria, gratia plena, Dominus tecum, benedicta tu in mulieribus, et benedictus fructus ventris tui, Iesus. Sancta Maria, Mater Dei, ora pro nobis, peccatoribus, nunc, et in hora mortis nostrae. Amen

        Megfordult, és bement a házba. Most nem a csillagok mögül súgtak neki, hanem ő súgott saját magának. Ez ritkán fordult elő vele. És betűt betű mögé rakosgatva takarosan, alázatosan írni kezdett.

„ Ave Mária

Ez az ember furcsa ember volt. Bár mindenki furcsa valaki másnak a szemében, de ő még a saját szemében is furcsa, deviáns emberként lézengett az isten szabad ege alatt….”

        Mikor leütötte az utolsó betűt is, megkönnyebbülten felkacagott. Lám, lám mégis használt az ima, amit mással mondattam el magamért. Lett fűrészgépem!

        A nap mögé bújt istennek Gábriel arkangyal ezt pusmogta a fülébe: Én mindig mondtam neked Uram, hogy ez egy hülye. Ne foglalkozz vele.

2016.05.26

Soroksár

PLT’