Nesz

16 óra 19 perc 21 másodperc

          …és akkor a férfi szándékainak előrejelzése nélkül hirtelen hozzálépett, és megcsókolta. Mikor az érintést érezte, nem lépett hátra. Ajka szinte automatikusan kissé kinyílt, nedves ajka horizontálisan és vertikálisan geometriai pontossággal illeszkedett a lecsapó ajakra. Tagadhatatlan, hogy nem csókolt vissza. De ajkának íve nem merevedett hideg, visszautasító egyenes vonallá sem. Keze sem indult el csípőjétől ellökő, eltaszító mozdulattal. Hátának íve sem domborodott fel, mint a fúvó cicának, hanem kiegyenesedett, önkéntelenül nagyobb érintkezési felületet adva a férfi felé. Ajkaik között nem volt vákum, nem szívta egyik a másikból azt az érzést, amit kimondani csak csókban lehetett.  A férfi nyelve megnyalintotta az alsó ajkát, és ő önkéntelenül megnyalintotta a férfi felső ajkát.

 16 óra 19 perc 22 másodperc

          S ekkor érkezett a nyelv. Nem tolakodóan, de mindenre elszántan, jött, nyomult előre, és ő nem zárta össze a fogsorát, nem zárta össze, hanem szétnyitotta, és engedte, hogy a vágy nyelve megszámolja szájpadlásának recéit. A negyedik csigolyától felfelé, a hypotalamusz irányába kétféle folyamat indult el. A hőhullám, mint az atomrobbanás előszele perzselő lángként csapott át a hátán, minek utána – mintha hangyasereg masírozna a felperzselt földön – szétáramlott testében a zsibbadás. Lábai meggyengültek, szinte megrogytak. Mozdulatlan testét elöntötte a verejték, ámbra és álózia illatot terjengetve a férfi felé. A combja belsejét uraló remegést jótékonyan fedte be az ágyékából harmatozó vágynedv. A váratlanság bénító ereje találkozott itt az elfojtott gondolatok örök megvalósulási álmával.

 16 óra 19 perc 23 másodperc

           Füle ekkor hallott meg valami neszt. Az alig hallható zizzenés indította el a félelemből fakadó védekezési mechanizmust. A férje… A gyermekei… A szépre összetákolt kicsiny, zárt világuk… Az otthon… A biztonság… A múlt… A jelen… A főzelékszagú holnap… S a láthatatlan jövő… Hirtelen úgy érezte, szemek figyelik. A parkoló sarkából a lánya szeme villant fel számonkérően, a platánfa egyik oldalágáról férje dióbarna írisze konstatált joviálisan. Az autója lámpáihoz benyúló hibiszkusz bokor aljáról fia szeme kerekedett ki két virágtölcsér közül. Nem lökte el a férfit… Nem indult el csípőjétől a keze, megtorló arcul verésre… Nem kiáltott fel segítségért… Nem hívta a férjét védelmezésre… Csak egyszerűen hátralépett. A félelem lépése volt ez, vagy a visszautasításé?

16 óra 19 perc 23 másodperc

          Sebesen hajtott ki a parkolóból, az aszfalt nyögött a gumik terhelésétől, s két piros lámpán is átment, mire észrevette a rikító neon reklámokat. Sok mindent látott, tapasztalt már életében. Átélt olyan dolgokat, melyek másokat összeroppantottak volna. Homlokát, hónalját s végig a hátát elöntötte a verejték, savanyú, hideg illatot árasztott az árokpartra, ahová lehúzódott az autójával.

Fejét a kormánykerékre hajtotta. Sírt. Hosszan sírt.  A félelmet sírta ki magából.

 16 óra 19 perc 30 másodperc

          Lassan megnyugodott, mély levegővétellel a szíve rakoncátlankodásit is beszabályozva fejét hátrahajtotta az ülés bársony huzatára. Nem kutatta, mitől eredhetett az a nesz? Nem kérdezte meg magától, miért látta a szemeket? Csak egy, egyetlen megválaszolandó kérdés maradt számára, de ezt nem merte megfogalmazni. Mi lett volna a pillanatból, ha nincs az a nesz? Ha nincs az a nesz…

Soroksár, 2007. 09. 09.

PLT’