A Lajkó könnye

Nehéz erről írni a magamfajtának, mert hogy a Lajkót életében soha nem láttam, ami nem is baj. De hallottam arról, hogy ez a Lajkó ez nem volt egy könnyeit szerteszét herdáló ember.

Erős csontozatú szikár, magas ember volt-későbben mondották róla azt is, hogy labanc.

Ebben is volt igazság, mert hogy a Habsburg nyelvet olyan folyékonyan beszélte, mint a magyart.

Na ez nem igaz. Elszaladott a tollam. Az igazság az, hogy ő szakmája révén korrektül, és betűről- betűre hitelesen beszélte a labanci nyelvet, de a magyarral szófukaron takarékos volt.

Ilyen ember is volt ez a Lajkó.

Gondtalan élete volt, amíg egy igazán keresztény ünnep főpillanatában ki nem rakták a zugából. „s menjen onnan mondták, az anyja keservébe”.

 Elment. Akkor ő onnan elment azon az áldott karácsonyon az egy éves lányával, és a feleségével. Nehéz karácsony volt ez mindenkinek, még a barmok sem tudtak erről, akik a jászolra fújták a meleg leheletet.

Aztán ahová érkeztek, ottan megtelepedtek. Éltek, dolgoztak, jött egy másik leányka gyermek is, elvoltak a maguk világukban.

Egyszerű ember volt, és nagyon pedáns.

            Mi legyen az ebéd ? - kérdezte a felesége

            Nekem mindegy- mondta ő.

            Na akkor sóska, tükörtojással?.

Na azt nem,

            Akkor krumplis tészta céklával?

Na, azt nem.

            Sült csirke sült krumplival?

Na azt nem. De főzzetek bármit, én megeszek mindent, amit adtok.

Ilyen egyszerű ember volt ez a Lajkó.

Nem volt szájaskodó, kezével elhamarkodó ember soha. Csak élt, és csak élt, és őrizte azt, amiről azt gondolta, hogy az ő felelőssége.

Nem csak a nap nyugszik le és borul félhomályba, hanem az embernek az élete is, és látása is. És ez még a jobbik dolog, ami adódhat ilyen korban, hogy az éleslátást veszítjük el, nem pedig az éles gondolatokat.

És jött a szürke hályog korszak neki is, és igen nehezen viselte a mozgáskorlátozottságot, a tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot. Nem volt ehhez hozzászokva.

Megműtötték, és szem leragasztva ült napokig tétlenül fotelben, és igen ingerült lélekkel.

Naponta ötször csepegtettek a szemébe, amit eltűrt, bár tudta, hogy ez nagyon sokba kerül- már mint a szemcsepp.

 Mikor lekerült a szeméről a kötés, a lányai bekapcsolták a televíziót. Olyan filmet találtak, ami nagyon tetszett neki. El is érzékenyült. Ezen meglepődött, mivel ez nem volt mindennapi elfoglaltsága.

A film végén megkérdezték a lányai

            Na hogyan tetszett papa?

Rájuk nézett, hosszan, áldóan, olyan köszönöm formán is, és így válaszolt.

            A jövőben ne nézessetek velem ilyen filmet, mert nagyon drága.

Papa! Ez ingyen műsor volt az állami adón, akkor mi a drága?- kérdezték a lányok.

A drága szemcseppek javarészét kikönnyeztem magamból. és ez már a ti hozományotokból vesz el valamit.

Ennyit szólt a Lajkó. Többről nem tudok hitelesen beszámolni.

Mondom, egyszerű ember volt ez a Lajkó

2017  .márc. 09.Soroksár   

Éjjel kető órakor