Kedves látogatók

 Születésnap

            Mint minden évben, Lili idén is nagyon készült a születésnapra. Jeles ünnep volt ez számára, el nem mulasztotta volna méltóan megünnepelni. Aztán ahogy hozta az élet, először Jóskával, később a gyerekekkel, majd az unokákkal, és hogy azok is szétröppentek a világba, már csak magában. De mindig megünnepelte.

            Akkor régen- istenem milyen régen-,sétáltak az őszi avaros járdán Jóskával kéz a kézben, a száraz levelek surrogtak a lábuk alatt, és hozsannát zizegtek az égre köszönet féle képen azért, hogy ők is élhettek egy évet. Jóska lába megrúgott egy lehullott diót, oda gurította Lilinek, az meg vissza. Egy ideig labdáztak, aztán Jóska előrébb ment, és Lili lehajolt, és hirtelen zsebre dugta a diót. Nem volt miért titkolóznia, de úgy gondolta, ez az ő diója lesz ezután. Nagy gazdagságot ugye ez nem jelentett, meg külön vagyont sem, csak a tudat, az volt fontos neki. Nagyon fontos. hogy ezt Ők rugdosták együtt a férjével, mint holmi hasztalan lomot,Öt, négy vagy ki tudja hány évtized múlva milyen jó lesz erre visszaemlékezni.. már ha megéljük.

            Otthon aztán egy fehér zománcú, kék szélű bádogbögrébe tette a diót, és egy hétig áztatta. Egy hét múlva észrevette, hogy a dió kezd szétnyílni. Belemarkolt a komposztos gödörbe, és szórt rá egy marék földet, arra a pici csírára is, mely csak akkora volt mint egy fonálféreg, de iparkodott, tüsténkedett kifelé erősen.

            Aztán javasolta Jóskának, hogy ültessék el. És együtt elültették. Óh milyen régen is volt ez? Gyermekek születtek, munkahelyek változtak, az örömök a bánattal vegyesen szőve hosszabbították az élet kárpitját, volt ebben minden mint a vurstliban, az már szent igaz.

            Keresztelők, bankettek, torok koporsók mellett, sok-sok születés és névnap, és pillangó szárnyon elröppent az élet. Hímporán egyik véletlen évben magával vitte Jóskát is.

            Nem igen maradt utána semmi, csak egy ide-oda rugdosott dió emléke.

            Nem várt senkit a születésnapra, ezért csak kapkodta a levegőt, mikor egyik gyermeke Torontóból, a másik Londonból, a harmadik meg valami távoli orosz sztyeppről zörgette- rázta a korhadó léckaput  az utca felől. És persze jöttek az unokák is, a menyek, akik a távolságok miatt nem is ismerték egymást, de most boldogan ölelkeztek ismerkedtek, és örültek ennek a napnak, mely összehozta őket, hiszen jeles nap volt ez, születésnap.

            Este felé mind kimentek a diófa  alá,  volt aki tósztot is mondott az ünnepeltre, volt aki a poharát billentette rá tiszteletteljes szeretettel, hiszen védő óvó árnya alatt nőttek fel mindnyájan, kedves emlékét szerte víve a föld különböző tájaira. A legidősebb fiú odament hozzá, átölelte, és megsimogatta. Lili örült ennek nagyon. Hiszen születésnap volt.

            Nagyon szép születésnap volt ez, nagyon szép.

            – Mire ez a nagy felhajtás papa?- kérdezte Tollaskígyó ötévesen, aki az inkák leszármazottja volt, mert anyja perui indián volt, és az apjával egy hajón ismerkedtek meg munka közben.

            – Nagyanyád és nagyapád ezt a napot mindig méltóan megünnepelte, ennél fontosabb születésnap nem is volt az életükben. Először csak kettecskén, aztán velünk, és most már veletek is kicsi fiam. Tollaskígyó pislogott párat, és elszaladt, hogy összeverekedjen a torontói, a londoni, meg az orosz unokatestvéreivel méltó bosszút állván annak a gyalázatos Cortez hidalgónak a gaztettein.

            Lili sugárzott, arcocskájára bizony már erősen ráfeszült hamvas bőre, de szemében régen elmúlott születésnapi szikrák táncoltak.

            – Mennyi idős édesanyád kérdezte a torontói meny a férjétől?

            – Hetven kettő-válaszolt az ura, mire a neje megjegyezte, milyen fiatalos, milyen fiatalos.

            –  A születésnap mindig megfiatalítja, így volt ez gyermekkorunkban is, és így van ez most is. Ezért vagyunk itt.

             A házból már fény és zene szűrődött ki, és emlék- mormolások gyermek kacajokkal és sivításokkal vegyesen.

            A hold ügyesen kicselezett egy elébe lopakodó felhőt, és bevilágította teli arcával az egész udvart.

            Néptelen közepén  születésnapi holdezüst ünneplő ruhájában ott állott egyedül, magányosan az ünnepelt:

   a Diófa.

            Ma volt ötven éves.

PLT’ V.J.

Soroksár 2019-06-27

délután.

Ajánlom figyelmetekbe jobb oldalon alul, az "Egyoldalasok" c. írásokat.

Ma tettem fel a Magyar anzix  '65 címűt.   2019.05.10. És ma 06.16-án Ítélet c. címűt

Köszönöm figyelmeteket. Kérlek, írd meg véleményedet. mit előre is köszönök.  Az egyetlen kommunikációs oldalon vagyok elérhető

Az 'Egyoldalasok közé feltettem a " mezítláb c. oldalast.

jenoplat @gmail.com    Tel: 06-70-604-5232 

A szív halála

Sokat dobogtam értetek,miattatok,
a gyermekekért
-voltak kicsik és nagyok-
Oly sokat aggódtam veled,érted,
másokért.
Egy fűszálért a kertben,egy rigófüttyös
mosolyért,
A Nincsért, a Vanért.
Most elengedlek.
Többé nem dobbanok.
Hátunk mögött örök vágyak és bajok.
Megtettünk mindent amit lehetett,
s most itt vagyunk
mind ketten mozdulatlan.
Te nem lélegzel miattam, értem,
én nem dobbanok többé
Érted….
Érted?

Soroksár2021-05-23

Verskép

A deres fán
harmatcseppek
öreg nyár könnyei
hullanak a hóra
mit a tavasz olvaszt majd
napról napra,
hóról-hóra.

PLT'
2018.04.15.                                                

 Arspoetica

" Irjak magamért olvasó nélkül inkább,

sem mint  az olvasóért magam nélkül"          

  ( Vágvölgyi jenő)