A kályhás

 A szomszéd utcában lakott, talán 150 méterre tőlem. Gyakran láttam a járdán álldogálni, két kutyája körötte körözött, és nézett balra, nézett jobbra, és nézett fel az égre. Tüskés lelkű, nagyhangú ember volt, mint később megtapasztaltam, mindenkire volt valami megjegyzése.

 Ő keresett meg engem, mert, hogy valaki említette neki, hogy írónak csúfolom magam.

Már invitált is be a portájára, hogy egy szíves szóra kérem.. egy pohár borra meg szívesen…

Mondja, hogy ő meg verseket ír, és elővett egy 30 cm-es paksamétát, aminek láttán rögtön levert a víz, és fehérájulásba akartam magam elmenteni a világ eme borzalma elől.

De csak két versét olvasta fel, egyeként vagy hat- hét oldalasak voltak, szóvégi rímekkel, zene, ritmus, és képek nélkül. Megittam egy liter bort, kibírtam azt, hogy saját borát adta, és a saját verseit. Ő nem ivott, nem dohányzott, mint mondta: rengeteg ribanc van még, akiket meg kell kurucolnom. Mert ez volt a szenvedélye. Nagydarab, vastagcsontú, dús hajú őszülő 65 éves ember némi vonóval a genetikájában, a nők voltak a mindene. Ez volt az ő szenvedélye.

A háza igen takaros volt. Hihetetlen tisztaság, rend, és rengeteg régi tárgy, szinte múzeum az egész. Látszott, mindenét odaadná nekem azért, hogy meghallgassam a verseit. A konyhában gyönyörű tűzhely nyitotta száját a beérkező fahasábok felé, hátsó domborulata, pedig a szobában lehelte a meleget egy padkás ülőkére. Mint mondotta, ő maga építette, úgy, hogy ősszel befűt, és tavaszig nem kell neki begyújtani. Elhittem neki. El kellett hinnem, mert láttam. Ott volt, és működött.

Ekkor indult el bennem a gondolat, hogy van nekem otthon egy elbontott kályhám, meg tudná-e azt rakni újra, mint gólya a fészkét, vagy mint pallér az elázott vályogházat?

Azt mondta, ezt nem kérdezni kell, hanem csinálni. és menjünk, és nézzük meg, és már az én portámon voltunk, ahol szemlélődött, hümmögött, aztán mondta, mi az ami hiányzik, mit kell megvenni, mi az amit nem tudok megvenni, de sebaj, neki a padlásán van egy kis tartalék…

Paroláztunk egy összegben való megállapodás után, és másnap már jött.

Bejött körülnézett, és megnézte a feleségem képét a szoba falán.

– Ki ez a vén kurva?

– A feleségem - mondtam csendesen. Érezte, hogy javítani kéne a dolgon, leeresztette a fejét, aztán felemelte, ismét megnézte a képet, és kimondta szentenciát.

– Nem is olyan vén.

Aztán megrakta a kályhámat, ami olyan, amilyen, de meleget ad, nem füstöl, és annyi féle színe van, ami a kályhás padlásán, meg az én udvaromon található volt. Nem jártunk össze, és nem beszélgettünk. Egy karlendítés a kocsiból, mikor láttam a kutyáival levegőzni a járdán. Magányos ember volt.

Nyomják a csengőmet. Kimegyek, hát a kályhás. Hogy azt mondja, vigyem be a  kórházba, mert hogy vigyem már be…

Na, rögvest a pejparipák mögé ültem, és kuplung, meg gáz, és besüvítettem vele a kórházba. Ott, a sürgősségi osztályon szarakodtak vele egy ideig, aztán látva, hogy nagy a baj, fel az intenzívre, a többi dologról én a folyosón ülve már nem tudok beszámolni.

Jött aztán egy nővér, és kérdi maga a hozzátartozó? Mondom nem, én csak behoztam. Mondja, - mert semmi irata nincs, és hogy összeomlott a keringése, oly annyira, hogy már csak a jó isten tudja, hol kering most. És hogy kéri, menjek vele. Hát mentem.

– Tudja, nekem fel kell vennem az adatokat - mondta nekem. - Tehát mi a neve?

Mondom, hogy ki vagyok, hol lakom, mi az anyám neve, hol születtem, mi a TAJ számom, az adószámom, a lábméretem, az autóm rendszáma, a jogosítványom száma, érvényessége meg mindent kipakolok az elmémből, amiről én a magam nyilvántartásában rendelkezem. Vigyázz-ban álltam, mert a nyilvántartás nagy szent, és sérthetetlen dolog.

Azt mondja nem magát kérdeztem. Azt kérdeztem, akit behozott.

–Tehát mi a neve?

Már a szájamon volt a kézenfekvő válasz, de visszanyeltem. Ezek ezzel semmire nem mennek, hogy a neve: A kályhás.

Felvettem a kabátomat, és kifelé menve félig visszafordulva mondtam az igaz választ.

– Nem tudom. Nem tudom, mi a neve.

És azt sem tudom, mi lesz a két kutyával?

Soroksár 2017.02.18

éjjel

PLT’