A hírnök
„Író körökben köztudott tény, hogy hozzátartozónak, ismerősnek nem szabad kiadni kéziratokat, mert nem a művet nézik, hanem a művet próbálják összetákolni a személyről kialakult képpel. Ez pedig egy igen veszélyes, és főleg nem igazi, sőt nagyon hamis összképet ad az íróról, lett légyen az esetleg a saját testvéred is.
A két személynek ugyanis semmi köze egymáshoz, ezt higgyétek el! Ha tőlem valamit olvastok, az nem én vagyok, az csak az énnekem megadatott érzésvilágom, amit csak az írásaimban képviselek, a mindennapi életben, ahol állapotbeli kötelességeimnek teszek eleget, ez nem működik, mert nem ott van a helye. Tehát ne keverjétek a kását a lencsével, és szépen kérlek Benneteket, ne Öcsikét olvassátok, hanem azt, amit az írásaimban képviselek, vagy legalábbis megpróbálok képviselni, hol jól, hol rosszul. Főleg igaz ez, ha valamely írásomat idegennek mutatjátok-olvassátok fel. Ha azzal kezded, hogy a tesóm, már nem jó. Ha azzal kezded: mit szólsz ehhez a gondolathoz, akkor a gondolat kap minősítést, nem a tesód. Értitek már, vidékiek?” (Részlet levelemből)
Folytatva a gondolatsort, emlékszem gyerekkoromból, hogy miként reagált Apu, mikor valaki szidta a papokat magatartásuk miatt, és igen csak igaza volt az ostorozónak. Akkor azt mondta: Ostoba az az ember, aki tüdőbajával elmegy az orvoshoz gyógyulást keresni, aztán hazaérve elmondja, azt javasolta az orvos, hogy ne dohányozzon, mert az sietteti a betegségét, de ő ezt a tanácsot nem fogadja meg, mert az orvos is dohányzik. Tehát nem az orvos személyét, a papok bűneit kell nézni, hanem azt, hogy te testileg, lelkileg gyógyulni akarsz-e, vagy sem.
Küldöttek, hírnökök, próféták, tanítók mindig voltak és lesznek, a sort a művészek, írók, költők zárják, Ők a „gyógyítás házában” amolyan botcsinálta felcserek, szanitécek, de ott vannak.
A rabbi szó tanítót jelent. Azt mondja a Tóra: „…keress magadnak jó tanítót!”
Buddha élete végéig azon küzdött, hogy tanítványokat képzett ki, és ugyanazt mondta nekik, mint Jézus az övéinek: „…menjetek, és hirdessétek”.
A legszebben az iszlám viselkedik ezen dologban. Először is feltétel nélkül elfogadja Noét, Ábrahámot, Izsákot, a tórabeli Urat azonosítja Allah személyével, átveszi, elismeri a próféták működését, Mózest, Keresztelő Jánost és Jézust. Az összes „keményítés” csupán annyi, hogy Mohamedet végső prófétának jelöli, szerinte a próféták, hírnökök, küldöttek sorában ő az utolsó, a végső beteljesedés.
„Mondd!: Engedelmeskedjetek Allahnak, és engedelmeskedjetek a küldöttnek! Ha elfordultok (a küldöttől), akkor reá csupán az tartozik, ami az ő terhe, és reátok pedig az, ami a ti terhetek. A küldött feladata csupán az, hogy az üzenetet világosan átadja.” (Korán, 24. szúra, 54. vers)
Milyen messze eltért ettől a keresztény felépítmény, mennyire eltávolodott az alapoktól! Kis jöttment káplánocskák hiszik magukat felkent félisteneknek. De te ne haragudj rájuk. Szánalomra méltók ők.
Jézus is sok félreértésre ad okot, amikor magáról nyilatkozik: „az én mennyei Atyám, …az én országom nem e világból való,” stb. Mohamed korrektül fogalmaz magáról, nincs benne semmi rejtelmes, misztikus, egyszerűen ő a küldött.
„Én nem mondom nektek azt, hogy nálam vannak Allah kincsei, sem azt, hogy tudom azt, ami a halandók előtt rejtve van, s azt sem mondom nektek, hogy angyal vagyok. Én csupán azt követem, ami kinyilatkoztatik nékem. Mondd!: Vajon egyenlő-e egymással a vak és a látó? Hát nem gondolkoztok?” ( Korán, 6. szúra, 50.vers)
Egyelőre ennyit most a hírnökökről, peregnek a napok, de ennyi időnk legyen mindig némi elmepallérozásra.
„És mondd!: Allah, a könyörületes és irgalmas nevében. ... Néked szolgálunk, és hozzád fordulunk segítségért.” (1. szúra, 1.5.vers)
Soroksár
2005-08-27
Plt’ Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
