Édesapám oly magányos volt gyermekkorában, hogy tízévesen üdvözlőlapot írt saját születésnapjára; így valaki megemlékezik róla. Én novellákat, regényeket, verseket írok; talán így emlékeztetem magamat magamra...

Az író számára az írás olyan kegyelmi állapot, melyben senki számára nincs kegyelem.

 
Menü
 
Közéleti szereplések
 
A gólyák törvénye (regény)
 
Hírek a Parnasszusról
 
Parnasszusi Pantheon
 
Ismeretlen szerzők
 
Novellák
 
Várakozás (regény)
 
Torzulatok (regény)
 
AZ ötödik szolgáló (regény)
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatottság
Indulás: 2007-09-06
 
A napok mondásai
 
Mészáros István fordító
 
Címlap
 

 

                          „Vagy csak az élet lesz, ami zárul,
                          és az emberek végszentenciául
                                                                              ez lesz őszinte sír-irat:
                                                                              Élt ennyi évet, és félbemaradt.”  
                                                                                                                (Sík Sándor)
 
 II. rész
 
 RÓZSALEVÉL
 
 
BÁRÁNY DOKTOR
 
        A harangok nem érezték, hogy megbolondultak volna, inkább elnéző mosollyal kongatták világgá, lám, aki engem rángat, teljesen meg van tébolyulva. Így volt ez a dómok patinás tornyaiban, az irhás-árki kis templomban, és a temető kolduslelkű kápolnájában is.
       Járt, lengett a nyelvük, vénasszonybeszéd nyomukba nem érhetett, csak zengtek, bongtak, kacagtak, mert megszólaltatójuk szíve ezt diktálta nekik. Kavargó hópelyhek fonták körül a sokszor mázsás nyelveket, a hideg elhangolta valamennyit, de még falsul is, néha saját maguknak is idegen hangon szavalták az éjbe az emberek üzenetét: Jön a karácsony!
         Az első pozícióban a Dóm öreg harangja számolt már kettőszáz évet, hívott kis és nagymisére, örvendett keresztelőn, egyházi és magánünnepen, minden délben emlékeztet Nándorfehérvárra, tömjénillat vagy gyertyafüst lengte körül a nyelvét. Ércesen vastag testében hordta a méltóságot, az ünnepeket, s mindent, amit az őt rángató emberek saját örömükre kitaláltak. Nem ismerte a fájdalmat, a gyengeséget, az elmúlásról csak annyi fogalma volt, hogy egyszer valami királyfélét ravataloztak fel a Dómban, és az emberek kötelezően gyászoltak, de nem sírtak, s mikor a nyelvét rángatták, abban a gyász helyett megkönnyebbülés érződött.
         Ugyanazon ércből öntött kisebb testvére az irhás-árki templom tetején küzdött a léttel, minden kongásnál figyelte meredve, vajon meddig tart ki a szúette gerenda, mikor szakad el az őt életre hívó foszlott kötél. Félelmei közt zsongott kis örömet, néha egy-egy pirkanásnyi gyászt, aztán nagyobb tüzek alkalmából félreverték segélyhívás gyanánt, s zokszó nélkül panaszmentesen tette a dolgát mindig. Nem volt belecifrázva készítője, Gipsz Jakab neve sem, hogy mely eklézsia jeles mecénása pénzéből öntetett, hangja is vékonyabb volt, mint dómos bátyjának, most mégis örült. A kötelét húzó ember bekecsét félredobva dalolta és daloltatta vele: „A kis Jézus megszületett, örvendjünk…”
        Hogy az ember miért várta a Jézuska születését, azt nem tudta, otthon volt neki hét aprócska porontya, mind éhező száj, mind életet kérő lélek, s egy gyermek születése, még ha Jézuskának hívják is, nem örömöt okozott volna. De hát ki sejtheti a minket mozgató erők törvényes indokait?
         Nagy csend volt a temetőben. Ág nem roppant, ember arra ilyenkor nem járt, és Gipsz Jakab mester egyik remekműve némán lógott alá az éjben. Sajátos helyzetéből fakadóan keresztelőre, esküvőre, örömre nem húzták, sorsa lett az elmúlás, a gyász, a magány, gyermekek, meglett férfiak, hajlott öregek végső búcsúztatója. Nyelve megpenészedett harangjában, hiszen karácsony éjjelén még az emlékezés is fájdalmas az elmúlásra. Olyan tiszta ércből öntötték, eszébe nem jutott volna kajánul mosolyogni: „A legvégső dalt én éneklem el nektek…”
   A Dóm melletti téren el nem adott karácsonyfák irigyelték társaikat, akik körül már sejtelmes suttogás lengett, és az ünnepvárás izgalmában a szaloncukrok összekoccintották néha a hasukat.
        Rejtelmes sorsára várt egy ötödik emeleti erkélyen egy százhúsz centis ezüstfenyő, tétován töprengett sorsán, mert az erkélykorlát rögtön elpletykálta neki: ebben a házban, mióta Bárány Doktor pohos hasát van hivatva megőrizni a kiszédüléstől, még soha nem volt karácsony. - Tudod – mesélte -, mikor elvált a feleségétől, rögtön ideköltözött. Egész éjjel rútul káromkodott, átköpködött a fejem fölött, és berúgott annyira, hogy hajnalig nyolcszor mentettem meg az életét. Hála? No, azt ne várj! Hat éve őrzöm-védem, egy szem csinosító festékkel nem honorálta. - Akkor engem miért vett meg? - Azt nem tudom, de nagy dolgok vannak készülőben - sejtelmeskedett a korlát, és lerázott magáról egy pár rozsdapikkelyt.
         - Le kellene már festeni ezt a korlátvasat – mélázott Bárány doktor az ablak előtt -, fene ronda már. De majd csak jövőre. Ezt a rohadt fenyőt is minek vettem, csak bajom lesz vele, majd röhög mindenki, ahogy caplatok vele végig a városon. De nem baj, hadd röhögjenek, oda kell vigyem Irénnek, annak a szédült tyúknak, mert biztosan egyedül hagyják, és megint csak összeokád mindent, aztán moshatok fel újévig mindent.
          László, László, de kitoltál velem, az anyád úristenit! Most, mikor legjobban ment a bolt, az összes kerék olajozottan forog, akkor se bú, se bá, itt hagysz a szarban. Elfogadtalak elsőnek, mert brillant agyad volt, becsületes, romlatlan lelked. De sokszor át tudtalak volna verni, Istenem! De soha nem tettem, így volt ezen a tetves sárgolyón két ember, akit nem csaptam be: te és én. Persze ha itt vagy valahol most a levegőben mellettem, azt gondolod, Irént miért csapom be, miért nem adom át neki az őt megillető részeket? Mert gyenge, kedves László!
         Mert nem tudja feldolgozni, hogy becsaptad. Azt hitte, örökké úgy lesz minden, ahogy van, te ezer évig élsz, és a tenyereden viszed a mennyországba, ahol szintén első leszel, és ő lesz a First Lady. Hát ebbe a lekvárosbödönbe erősen belekavart valaki. Ha átadom neki a dolgaidat, biztosan eltapsikolja a drága egy év alatt, amiért mi dolgoztunk tíz évig, amiért én elváltam a feleségemtől, amitől én teljesen megváltoztam belülről, és olyan hideg-kemény lett a lelkem, mint a gyémánt. Hát nem, kedves László! Így nem adom fel, ilyen könnyen!
         Én most bántom, rugdosom egy picit, morbid vagyok és undorító, de fel kell ébresszem ebből az álomból, mert szánom, és úgy vélem, ha te ezt látnád, sírnál a föld alatt.
         Vettem ezt a kis fát, végig röhögtetem magam a városon, egye meg a francos fene, de hát nem hagyhatom egyedül, nem igaz? Azt hiszem, mégsem festem le a korlátot, eladom az egész lakást, bajlódjon vele más. Van pénzem talicskaszámra, veszek újat, azt is lelakom, megyek tovább, és így leszek egyedül mindig, minden karácsony este.
       De talán ma nem! Nem pályázom a helyedre, László, nekem nem kell az asszonyod, házad, medencéd, mert igaz, nekem mindig a másé kellett, de soha nem a tiéd. Összesen ennyi tisztesség maradt bennem.
         Elviszem a feleségednek ezt a fát, megcicomázom, majd hülyén nézek ki a nagy virsli ujjaimmal cukorkát kötözgetni szép karácsonyi dalok mellett, a kurva életbe de rühellem előre, de megteszem miattad, László, mert valahol mélyen igen remélem, hogy van folytatás, és látsz engem kívül-belül, és talán nem is vagyok olyan szar alak. Szállnak a hírek a városban, tudod, ebből éltem mindig, hogy tudtam mindenről, ami történik, egy szarka azt csörögte, hogy Balázs fiad apádéknál van, Ákos eltűnt a ködben, a feleségedet a fél hegyoldal kúrogatja, a szeretője otthagyta a temetés után valami ribanc miatt, no azt is kedvem volna jól seggbe rúgni, lehet meg is teszem, bizony Isten! Van hozzá hatalmam, kipenderítem én abból a szép zsíros erdészházból, rakok a hátára akkora keresztet, hogy a hülye lovával együtt sem bírja elcipelni, az hétszentség. A rohadt kurafi! Dugni jó volt a feleségeddel, de most nekem kell angyalocska hajacskát fürtözgetni Stille Nacht mellett, hogy az idióta feleséged fel ne kösse magát egy konyakos pillanatában.
         Így aztán nagyon megszivatom ezt a tetvet. Apád is igen furcsán viselkedik, de őt nem ítélem, mert csavaros eszű öreg, kemény, mint a bükk, és puha lelke van, mint az érett császárkörte. Csak nem tudom, mire vár, mert vár valamire, és én nem akarok keresztbe rakni neki.
         Indulni kell, keresek magamnak valami koszlott öltönyt, nehogy már azt higgye a b. nejed, hogy énnekem örömködés az óvóbácsiskodás, meg hol vannak azok a büdös szivarok, azt Irénnél jobban csak én utálom, mert te tudod, László, soha nem dohányzom. De annyira irritálja őt, hogy egészen megmelegszik a szívem tájéka. Így aztán meghozom ezt a kis áldozatot. Gyere kis fa, próbáljuk menteni a menthetőt, te meg korlát le vagy szarva, fessenek be a galambok.
         Lehet, az est végén kimegyek hozzád, László, beszámolok neked mindenről, bár van egy olyan sejtésem, hogy velünk leszel ma éjjel.
         Kattan az ajtózár, elnyeli a kis fenyőt a drabális hurcolójával, az erkély csendes és üres lesz, a hó belepi a korlátot, aki sírdogál egy kicsit, mert ha elolvad a hó, ő megint csúnya és rozsdás lesz, és kiszolgáltatott a galamboknak, akik az isteni béke madarai. De ezt a korlát másképpen látja. A Dóm harangja hat órára kondít, az erkély üres szeme néz a távolodó Bárány doktor után, amint hóna alatt a fenyővel, pöfögve, köpködve, csámpás lépteit a hegyoldalnak fordítva átkozódik a szent éjszakában.
 
LÁSZLÓ NAGYAPA
 
      Valami nem jó, valami nem stimmöl. A Mama arca nyugtalan, ha ránézök, elfordú, penig igen szeretöm nézni, mikó mosolyog. Most nem, az Istennek sem. A Balázs gyerök nyöszörög, hogy a Jézus ide nem jön, mert csak az anyjához megyen, pedig milyen szép fát górtam az erdő alatt neki, azt a kancigányt kiverné a víz, ha látná.
         Mondotta, hozza a lovat fedeztetni jövő héten, tényleg szép ló, nemes vonala vagyon.
        Dupla abrakot adok a lónak, s igen töröm az agyam, mit kezdjek a gyerökkel, mert az anyjához joga van, csak az anyja, akárhogy is összeomlott László miatt, és talán csak az Isten tudja, nem-e a legmélyebb gyász a cédaság? Furcsa halotti ima ez, de ugye ne ítéljön az ember, hogy ne ítéltessön.
        Szépen kúpra faragom a kis fenyő ajját, apámtól láttam gyerekszemmel, miként kellesz ezt mívelni. A padlásró még lehozom a régi kereszttalpfát, évek óta nem állítottunk mi fát, a mamának se köllött, nekem se. De most, hogy a gyerök…! Az meg vijjog, hogy az anyja! A keserves úristenit a világnak, hogy soha nincsen béke benne.
        Viszem befelé a fát, kérdem a gyereket: - No teccik-e kicsiny onokám? Ládd-e ide is jön majd a Jézus úr! - Az a Nagyapa Jézusa, nekem az Anyué kell!
         Hű, azt a kínkeserves poncziusát a világnak! Hogy itt üt meg a guta eme áldott ünnepen. De nagy természete van a kölöknek, lehet mégis tévedök, oszt van benne valami az apja vériből? De jó is lenne, mert jó vérvonal az, nem azé mondom, hogy mondom, de néköm is vagyon benne örökségöm. He?
         Mosolygok magamon, de a Mama nem mosolyog, oszt az ősz feje úgy rezeg, igen látszik, szeretne valamit mondani, de nem mer. Hát ne is! Vagy mégis? Valami nem jó, valami el van tóva, de nem kérdem, mi! Soha nem kértem tanácsot senkitő, rájövök a bajra a magam esze után is, nem kő a segiccség.
      - No, Mama, fődíszíted ezt a kicsiny fát a gyeröknek? Oszt még valami ajándék féle is kerülközik alája, ha jól szétnézel a stelázsi alatt…
       - Gondolod, Ákos hazamegy?
       - Nem toom.
       - Gondolod, Balázsnak jó leszen itt?
       - Gondúlom.
      - De milyen rosszul! Mert makacs voltál világ életedben, rendben van. Keménnyé tetted a fiunkat, rendben van. Hogy nekem nem engedtél több gyereket, mert mindent az elsőnek akartál adni, rendben van. De most az egyszer nem te diktálsz, ennek a gyereknek a szíve az anyjához húz, aki olyan, amilyen, de az anyja. Hát gondolkozz el ezen, és ha igen akarod, díszítsd fel azt a fát, de egyedül, örvendjél a szent napon, de egyedül, mert ennek így és most nem fog örülni senki.
        Úgy járok, mintha fogdoktornál lennék, tátva marad a szám. Negyvenkét éve élünk együtt, oszt ennyit nem beszélt soha, főleg ilyen támadóan. Kivel éltem le én egy életöt?
        Behúzom az ajtót, bekecset terítek magamra, mérgemben elveszem a ló elől a dupla abrakot, hát mindenki megbolondult itten a László halála végett? Vajon mit csinál most az a kancigány? Ácsingózik a szép szerelme után? Ákos hazament? Utána kellett volna néznem, igaza vagyon az öregasszonynak. De én csak elengedtem, mert föltételeztem, megvan a magához való esze. Mitől lenne? Ugyanolyan búra alatt nőtt fel, mint amilyen búrát terített a fiam mindenkire, amilyet én nem terítettem rá, nem önzésből, de igaz szeretetből.
        Ki hitte volna, hogy a szeretettel ölni is lehet, hogy világokat, családokat lehet szétrombolni csak azért, mert ez ellen mindenki védtelen?
         Akkor mostan hogyan leszen ez a nagy szeretet ma este, pedig annyira készültem reája. Hogy a kicsiny gyermek meg a kicsiny Jézus az én portámon találkoznak. És mégsem megyen a szép gondolat, akármit teszek is! Ámbár a szopós malac is az anyja után rí, sír, sivalkodik, pedig az enyém, az én tulajdonom, de mégis az anyja után rivalkodik.
          Lehet, nem értök malacnyelven?
        Tán a tulajdonolás nem befolyásollya a szívet? Se malacnál, se gyermeknél? Sebesen veszem a lépteimet a ház felé, a kutyák nagy ívben kikerülnek, igaz, indulat van bennem. Az anyja Jézusát akarja a gyerök? Megkapja! A Mama a menye Jézusát akarja? Megkapja! Mindönki megkap mindönt, de akkor énnéköm hol a Jézusom? Hol? És eddig mér nem kerestem?
        Lököm be az ajtót, a gyerek szeme rémült, a Mama arca megkövült. Hát a cafrangos istrángját ennek az ánti világnak, néköm senki ne mondja, elcseszem az életöt. Madzagot sirítek hírtelen gondolattal, csavarom a fa köré nagy gonddal, a talpat rajthagyom, majd cipelem, essen a fene az egész szentséges éjszakába!
         - Indulunk, őtözzetek szaporán, a gyermöknek anya kell, nem lehet meg pusztán Jézuskával!
       Ilyen szépnek még soha nem láttam a Mamát, az arca maga a nap, a feje tiszta tavaszi rét. Mosolygása a napsugár. Rántja a gyerökre a lajbit, a maga fejére kendőt, majd bekecset a vállára, és készít néköm csizmát, kapcát, rendesen.
        Hiszi, hogy én azt gondulom, magamtól jöttem a dolgok lényegére, és én meg is tartom eme hitében, mert a férfi az maradjon csak férfi, de azér most nagyon szeretem, merthogy még es súgott néköm.
        Örvendek az örömén, ő meg örvend, hogy túljárt az eszemen. Régi játékok jutnak eszömbe, de nem baj, a gyermek arca úgy világít az örömtől, ki lehetne kapcsolni a villanyt.
         A Mama régen nem használt fa díszeket sirít elő, kapkodva pakol, meg ne gondúljam magam. A Balázs gyerök már a küszöbön, én még iszom egy istenes pohár bort, és ajánlom bűneimért a Fennvalónak cserébe ezt az estét, mintegy föloldozásképpen. Lóval, szánnal nem lehet menni a városba, így hát gyalog indulunk lefelé a hegyről, hátamon a fa, egyszer láttam egy ilyen képet a templomban, valami egyszerű ember vitte Jézus helyett a feszületet, azt is mondták, hogy kényszerítették, no, így nézhetek én most ki.
       De engem senki nem kényszerít, és azok a katonák sem utálhatták annyira Jézust, ha valakit kereszt alá hajtottak, hogy könnyítene rajta. Az meg csak átkozódott, mert úgy került abba a menetbe, mint én most ebbe. Vajon ő kapott jutalmat ezér, mikor lejárt az ideje? És leszen nekem jutalmam, ha elmúlik ez az este?
         A gyerek szaladgál elöl a hóban, mint játékos kuyakölyök, a Mama szuszog mögöttem a félméteres hóban, én pedig szitkozódva viszem a megszentelendő fát a ribanckodó menyemhez.
         Tiszta szent család!
        Kárintanék legszívesebben kettőt-hármat, de nem tehetöm, azt mondják, szent ezen éjszaka. Ebből én csak a terhet érezöm, húzza a hátamat a fa erősen. Talán jó lett volna Balázsnak kisebb fa is, és a kancigány se kapna szívbajt, ha meglátná. A nagy hóban megyen egy gyermek, egy kiégett öregasszony, meg én az örömadó fával, és ahogy befordulunk a városhoz vezető útra, a Dóm veretes harangja éppen a hatodik órát kondítja el.

 IMRE

     Verocska, a vércse új lakhelyet talált magának, az evés idejét nem számítva egész nap az őz hátán gondolkozik. Szürkedolmányos Hoppy úr acsarkodó irigységgel szemléli az eseményeket, de mivel kétes kimenetelű harc lenne, csak a gerendáról pocskondiázza a világot. Zsemleszínű Házőrző néha rávakkant, akkor világra sértődik és kurrog. Csendesen teszek-veszek, míg a mosdóvizem melegszik, meghessentem Tilitoli papagájt, aki már negyedszer mondja Szutyok kutyának: le vagy szarva… le vagy szarva…
       Intelligens, jól nevelt madár. Szúza hogy nevetett, mikor először hallotta a köszöntőt: vakulj meg, vakulj meg…, s korholóan mondta, nem tudom, nem te vagy-e a Tilitoli dib-dáb Imre!
       Milyen régen volt, és mégis, mintha tegnap lett volna. Nagyon szerettem, és nagyon szeretett, ki lehetett a férje, aki miatt ekkora kosarat kaptam?
     Megtiporta, kihasználta, megalázta, és lám, kell neki mindenáron. Nem a szigetek rejtelmesek, hanem az ember lelkének mélye. Nem volt bolond ember Gárdonyi, sejtett valamit abból, amit az Isten belénk szórt igazságos búsulásában. Így fordul, változik a világ, én árván maradok az egész állatseregletemmel, Csufi ló pedig szép feleséget kap.
       Zsemleszínű Házőrző morog, valami közeleg a borókáson át, még nem látom a hóval belepett gallyak miatt, de biztosan jön, Zsemleszínű még soha nem tévedett. Másképpen jelez idegenre, és Szúzát is másképpen jelezte, akkor nem figyelmeztetés volt a hangjában, hanem egy kis féltékenységgel elegyített bosszúság. Már nincs mire haragudnod, öreg harcos, sajnos nincs. Leveszem a mosdóvizet a tűzről, de dermedten meg is áll a mozdulat a karomban, mert az ösvényen Ákos tűnik fel. Olyan űzött formája van, mint az őznek, mikor betévedt hozzám, az őznek tudtam segíteni, vajon neki tudok-e?
Harc lesz vagy béke?
        A küszöbön fogadom, a kutyákat visszapisszentem.
      - Szervusz.
      - Jó napot!
      - Anyád küldött?
      - Magamtól jöttem.
      - Baj van?
      - Azt magának kéne jobban tudni! Nagyapa azt mondta, maga mást szeret.
      - Jól mondta, nem titkolom.
      - Akkor miért kúrogatta az anyámat?
      - Ezt kinn vagy benn akarod tudni?
      - Ha beenged…
        Félreállok, jön be, a válla roskadt, a szeme űzött, meghajszolt, kicsavart kiskamasz. Hagyom, amíg felméri a házat, elmosolyodik Tilitoli papagájon, aki most különleges jókedvében rikácsol erősen: dögölj meg… dögölj meg…
      Teavizet készítek, szótlanul kínálom, dermedt kezébe veszi, melengeti magát, látszik, gyűjti a bátorságot.
       - Kérsz bele egy kis bort?
       - Nagyapa is szokott adni.
       - Rendes ember a nagyapád, örülj az örökségednek.
       - Aputól szerettem volna örökölni, de elvitt mindent.
      - Oda senki nem visz semmit, hidd el. Rájössz majd egy nyirkos hajnalon, mennyi mindent hagyott itt neked, Balázsnak, anyádnak.
       - Nem úgy veszem észre, hogy gazdag lennék. Nagyon szétesett minden.
       - Majd összeáll.
       - Maga is anyámmal?
       - Nem hiszem. Mi van vele?
       - Iszik, mint egy alkoholista, és hempereg a fél hegyoldallal. Nem tudtam, hogy kurva az anyám.
       - Nem is az. Csak nagyon egyedül van. Te sem vagy mellette.
       - Meg maga sem!
       - Ez igaz. De ott kellett hagynom magam miatt.
       - De miért?
       - Anyád egyedül apádat szerette, de nem kapta meg soha. Egészen soha. Én ismét mást szerettem, de nem kellettem neki. Így borultunk össze anyáddal, kölcsönösen pótolva a pótolnivalókat. Ő azt suttogta: László, én azt suttogtam: Szúza. László meghalt, Szúza kirúgott. Már egyikünknek sem volt mit pótolni, kifosztottak lettünk mind a ketten. Érted te ezt?
       - Nem nagyon. Bár nagyapa is valami ilyesfélét mondott magáról. Hallom járt nála.
       - Balázst akartam látni.
       - És engem?
     - Téged nem. Te László fia vagy, céltudatos, kemény, és ha összeszeded magad, megharcolod a magad harcát.
       - Hát lehet, de most valahogy nem így érzem.
       - Nem baj. Ne támaszt keress, hanem te légy támasz.
       - Anyunak?
     - Is. Ha nem tűnt volna fel neked, te lettél a családfő! Kicsit korán jött ez, de ezen senki nem változtathat.
      - Nagyapa is ezt mondta. Hogy vigyek haza fenyőt, és hogy legyek én az apu, és hogy örüljek az anyámnak, aki kurva lett.
       - És viszel?
       - Nem tudom, nem hiszem.
       - Nagyapádékhoz mész?
       - Nem engedi. Azt mondja, máshol van dolgom. 
       - Igaza van.
       - Tudom. De nem tudom megtenni. Nem maradhatnék itt?
       Zavartan fordulok félre, felpörög az agyam. Most mit mondjak? Vessem ki a hóra Irén fiát? Hiszen még az őzet is befogadtam. De ha itt marad, csak jobban szétesik minden, pedig ennél ziláltabb már nem is lehetne az élet. Nem! Jól látja a nagyapja, hogy mit kell most tenni. Ő sem szeretetlenségből küldte el.
      - Ne maradj itt, menj haza. Vigyél anyádnak fát, legyetek meg csendesen.
      - Nem akarok. Akkor inkább elmegyek valamelyik haverhoz.
      - Nem jól teszed, hidd el!
     - Maga nekem ne adjon tanácsot! Szarik az anyámra, akit kúrogatott, szarik rám, szarik mindenre, mindenkire, csak azt a nagy érző szívét nyalogatja, és engem bíztat, hogy én legyek a támasz. Szóval nagy szarházi bélmosó maga, akármit mond nagyapa.
        Felpattan, rám vágja az ajtót, és eltűnik a hóesésben. Szürkedolmányos Hoppy úr hüledezve bámul, Verocska sivít egy verset, Tilitoli papagáj élvezettel forgatja az új tudományt a szájában: szarházzi… szarrrházzzi…
       Ezután nézek magam elé, most mit csináljak? Ki akartam vonni magam a forgalomból, de a múlt utánam nyúl, nem enged, általam megbocsátott vétkeim szólnak fel most bennem, hogy ők még nincsenek feloldozva, mert magának nem bocsáthat meg senki.
       Mi lesz Irénnel egyedül ezen a szentnek mondott éjszakán, ilyenkor legtöbb az öngyilkos, mert a nagy szeretet ünnepén olyan jól elzárkózik mindenki, hogy annyi magányos istenárvája lesz a földön, amennyi egy átlagos napon soha sincs. Talán még ez az egy nap is sok a szeretetből, ha csak egy estére is, de elengedjük egymás kezét.
        Lassan felállok, az állatok csendben figyelik a vívódásomat, feszült a levegő, feszült vagyok én is.
Szarrházzi…szarrházziii…, röhög Tilitoli papagáj, én pedig bekecset kerítek magamra, fogom az erdőllő fejszémet, és kilépek Ákos kihűlt nyomain a hóesésbe. Ha Szúza velem lett volna, már kinéztem magunknak egy kis borókafenyőt, nem nagy, olyan másfél méter lehet, de nagyon formás. Teljesen üres aggyal vágom ki a kis fát, automatikusan kötözöm össze, teszem az ajtó mellé. Az őzem meleg szemmel nézi, ahogy kapaszkodom fel a padlásra, és évtizedes por alatt álmodó díszeket csomagolok ki egérrágta dobozokból, elmúlt ünnepek harmóniája zsong a szívemben, és én megörvendek magamnak, hogy „épek még a gyökerek talán”.
      Lóval nem mehetek a városba, így mint cirenei Simon veszem a hátamra a kis fenyőt, és nem törődve a kavargó hóeséssel, lehajtott fejjel, alázatosan indulok az ösvényen lefelé Irénhez.
      A Dóm öreg harangjának hangját felém sodorja a szél, méltóságteljesen kongatja a múló időt, és pont hatot üt, mikor befordulok a városba vezető úton. Olyan kár, hogy az évek során elfelejtettem imádkozni.
       Talán hálát adnék a gondoknak, melyek kikergettek a karácsonyos éjszakába.
 
 
 
Óra
 
El nem mondott fohászaim
 
Elmélkedések
 
Az Irgalom Völgye (regény)
 
Mélyérzések (versek)
 
Kedves költőim
 
Novellák II.
 
Katarakta (versek)
 
Érkezés c. kötet
 
Kaqxarok
 
Elszámolás c. kötetből
 
Az álmodó Isten (kisregény)
 
Farkasréti üvöltés (kisregény)
 
Firkák
 
Egyoldalasok
 
igazán akarod tudni?
 
Búcsú az olvasótól

Köszönjük a látogatást, remélve, hogy szép és tartalmas időt töltött a betűhegyek fölött.

Az író könyvei kereskedelmi forgalomban nem kaphatók, az Országos Széchenyi Könyvtárban és néhány kisebb könyvtárban hozzáférhetőek.

Kiadó: Madách Irodalmi Társaság, 1072 Budapest, Nyár u. 8.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre