IRÉN (folytatás)
Imre is leül a székre, és rezzenetlenül néz szembe a tankkal. Mert most ez az ember egy gyilkolni kész tank. A kutyák ezt érzik, mindkettő négylábon fekszik, de ugrásra készen. Szürkedolmányos Hoppy úr azt mondja nagy bölcsen:
- Kár – és hozzáteszi -, kroggó-króggó.
Imre szólal meg először:
- Tehát ön János?
- Tehát ön a feleségem szeretője.
- No igen! Sokszor hallottam önről. Mindig a fülembe súgták a nevét…
Imre ezt most miért csinálod? Baj lesz belőle! Ámbár neked ezek után mi bajod lehet?
- Mi van vele?
- Jól van. Éli a világát, szegény, mint a templárius egere, és ha valaki megdugja, azt suttogja: János.
Istenem! Fél perc alatt hogy bele lehet nyomni az iszapba egy embert! Megalázni, megtiporni, semmivé tenni kicsiny talmi világát!
- Most provokál engem?
- Én? Nem, mi megyünk!
- Miért adott kosarat magának?
- Mert a férjét szereti. Önt, aki kirúgta.
- Nem rúgtam ki. Én jöttem el, otthagytam neki mindent. Láthatta, ha járt arra.
- Szúza soha nem engedett a házába. Mindig itt találkoztunk. Ezen a helyen csalta meg magát – gondolja ön, pedig nem csalta meg soha. Ezt nekem nyugodtan elhiheti.
- Pedig megcsalt. Nem magával, hanem velem.
- Ezt nem értem.
- Pedig így van. Engem most sem érdekel, hogy lefeküdt valakivel, vagy sem. Régen sem érdekelt. Hanem a történet úgy szólt pontosan, hogy négy évvel ezelőtt egy este Zsuzsa nem jött haza. Vártam sokáig, végre olyan tíz óra körül csengetett. Az ajtóban állt, és olyan nagy kötés volt a fején, mint Jumurdzsáknak. Megijedtem, kérdeztem tőle, baleset, autó, vagy csak rosszul lett, akkor mondta el, hogy már régebben észrevette, hogy az arcán van valami folt. Elment kivizsgáltatni, kiderült, hogy rosszindulatú daganatnak induló mifene. Ezt vették ki neki aznap, ezért jött későn. Akkor szó nélkül felpakoltam magam egy kis neszeszerre, és hang nélkül behúztam magam mögött az ajtót. Azóta nem láttam. Mindent otthagytam neki, és nemigen hiszem, hogy szűkölködne, mert tisztességes összegeket küldök a számlájára havonta.
- Lehet, hogy nem veszi igénybe?
- Az lehet. Nem néztem utána soha.
- És emiatt a műtét miatt hagyta ott?
- Igen. Azzal csalt meg, hogy nem mondta el. Ennyire semmibe venni a társamat, akivel egy életre kötöttem szerződést, ez nem korrekt. Ez a másik félnek az abszolút lenullázása. Ez olyan dolog, mint amikor nem a színpadon, előadás közben döfik le a szereplőt, hanem hátul az öltözőben a színészt. A két személy, ugye, azonos, de azért az egész dolog kissé más. Szóval ennyi a történet.
- Ezt Szúza másképpen mesélte el. A műtétről nekem sem mesélt, de azt mondta, hogy úgy lett kirúgva, nem pedig otthagyva.
- Ezt lehet, úgy értette, hogy a szívemből rúgtam ki. És ez igaz. Ezek után nem lett volna értelme egy fizikai együttlétnek. Ezért nem érdekel engem, tisztelt lódoktor úr, hogy hemperegtek, vagy sem.
- Mán elnézést, hogy beleszólok, de arra nem gondút a doktor úr, hogy kíméletbő nem mondta el ezt a felesége?
- Nem! De sem akkor, sem most nem fogadnám el indoknak.
- Hát akkó nincs mit tenni.
Csend lesz a szobában, furcsa ez a pillanat, Imre is feszeng, akaratán kívül legyőzött valakit, pedig nem hogy győzni, még harcolni sem akart. Kattan egyet az agyam, és kissé félve kérdem:
- Mi lett a Galbács kollégával? Kirúgták?
Most Bárány doktor nem érti a fordulatot, szemöldökét felhúzva felel:
- Nem tudták, igen szívós volt. Olyan munkaügyi perbe kellett volna belemenni, hogy azt Galbács kolléga nem éri meg. Majd kirúgják az irattárból, ott nagy a kupleráj.
- És, ha rendbe rakná az irattárat, megbocsátana neki? És ha Szúza rendbe rakná a dolgait, megbocsátana neki?
Ha Szürkedolmányos Hoppy úr most repülni akarna, biztosan nem tudna, olyan sűrű a levegő. Ülünk szótlanul, László nagyapa pipára gyújt, Imre arcán látszik, nem is itt van, elszállt most gondolatban valahová nagyon messze, amely talán a következő pillanat. Sok idő telt el, és amikor Bárány doktor feláll, hiába mondja a megszokott energikus hangon a mondókáját, nagyon fakó a hangja:
- Megkérem, kollegina, holnap reggel a titkáromtól kérjen el minden vonatkozó iratot, amely az erdőbirtok vásárlásával kapcsolatos. Teljes körű felhatalmazást adok önnek a bank részéről, azt csinál a birtokkal, a rajta élő állatokkal és emberekkel, amit akar és jónak lát. Referálni sem kell arról, mit tesz, mit nem tesz, az öné az egész, egészen. És most megyek!
- Hova?
Az ajtó már nyitva, onnan szól vissza Bárány doktor egy decibeles hangon:
- A Hűvösvölgybe. Az Ibolya utca 9-be. Haza.
Alakja beledől a sötétbe, én pedig repülök Imre széles mellére. Ölelem az én kedves kancigányomat, addig, míg azt nem érzem, hogy visszaszorít.
László nagyapa dörmögi a sarokból:
- Paráznaság, színtiszta, botrányos paráznaság…
Verocska, a vércse nagyot sivít rá…
LÁSZLÓ
Szilveszter éjjelén iszonyú lármára ébredtem. A katonasírokból a 16. lövészhadosztály harsogta, hogy Megájj, megájj, kutya Szerbia, alattam Misu óbégatott rettenetesen, a régi kuplét fújta, és könyörgött, ha szilveszter éjjelén esik a hó, akkor siklik a szánkó, és valami Katinkának kéne rákacsintani. Charlie azt bizonygatta Tuti Jutinak, hogy azért nem tudja most szeretgetni, mert pubertáskori tüneteket érez magán, és hogy ő már ötvenévesen sem ment el randevúra, ha pattanásos volt az arca.
Az egész parcella Oszkár úr kriptájában jött össze, kivéve Albert bácsit – ő biztosan megint a gőzfürdőbe ment, és arról vitatkozna, honnan vennének pénzt az év végi előadásra, mert ezek a tetű színészek belépőjegyet akarnak szedni. Tiszta tébolyda volt az egész kicsiny, alsó világunk. Egy pillanatra hazagondoltam, de már nem akartam kimozdulni. Még nem érzem, hogy bomlanék különösképpen, de ez az állandó fáradtság, ez gyanús. Többszörösen elzárom magam és elalszom. Még Pejkót hallom félálomban, ahogy engem szid, mert kivonom magam a közös sétáról.
A mag ébredése, az örök megújulás, az újrakezdés minden tavasz értelme. Ami fenn ébredés, az nálunk, mikor felmelegszik a föld, elmúlás. Először Pityke hallgatott el örökre, Pejkó napokig siratta a gyilkosát. Tavasz végén Albert bácsi elment a gőzfürdőbe, és nem jött vissza többé. Kati néni levélhullásig szidta, aztán egyik pillanatról a másikra elhallgatott örökre. Charlie egy ideig még bizonygatta, hogy biztosan szimulál a vén dög, de az őszi ködök beálltával bizony neki is fátyolos lett már a hangja. Keresztessy Gál Oszkár elment a Hontalan Lélekkel a tóhoz, amelynek a mélyén feküdt a szerencsétlen. Egyedül jött vissza a tél elején, meghozta a Hontalan Lélek üzenetét, hogy igen sajnálja. ő is utálta a halakat, de ha már így alakult, inkább ott marad magában. Ha befagy a tó korán, lehet, megéri a tavaszt, és akkor felkeres minket.
Majd bejöttek az első kemény fagyok, a gyönyörű kriptába hajléktalan csövesek költöztek be, régi, elszáradt koszorúk lángjánál melengették magukat, a temetőiroda mellett ellopták a villanykörtét, így ismét fény és világosság áradt ki a leszakadt ajtó nyílásán. Mikor kijött a rendőrség, mindegyik külön-külön bizonygatta, hogy milyen rokona vagy barátja volt az elhunytnak, és hogy ők mennyire szerették, s most nem itt laknak, mert azt tényleg nem szabad, hanem virrasztva gyászolnak, és azt viszont talán szabad.
- Gondolom, tavaszig tart majd ez a mély gyász – fújt dühösen a rendőr -, aztán télen ismét előjön.
A csövesek röhögése a kapuig kísérte az őrmestert, Oszkár úr pedig tajtékzott a dühtől.
- Ez lenni skandallum, kedves Első! Ez lenni nem seriff, ez csak paprikajancsi a Charlie úr készletéből!
Egy ideig még ott szerencsétlenkedett, majd ahogy a vizek erősen befagytak, elbúcsúzott tőlünk.
- Én menni el Hontalan Lélek után a víz alá, mert ott van szíves invitálás, hogy megférünk ketten is.
És Vitéz Keresztessy Gál Oszkár sértődött lélekkel elment a víz alá. Heten maradtunk a következő tavaszra, mindenki átvészelte a telet, de Oszkár úr soha többé nem jött vissza hozzánk. Tavasszal elnémult Pejkó is, mint mondta igen halkan, úgy érzi, hogy őt most átviszik innen egy szigorított börtönbe. Legyen szép, világos cellád, Pejkó – kívántam neki -, és megköszönni már nem tudta, vagy csak én nem hallottam. A nyár aztán gyorsan végzett Charlie-val, Tuti Jutival és a kisgyerekkel. Ketten maradtunk Misuval, de valószínűleg megfázhatott a télen, mert a következő rügyfakadáskor már nem felelt a kérdésemre. Halkan átdudorászta magát egy másik világba, amelyből egyedül én maradtam ki, és lettem az elsőből utolsó.
Irén soha többé nem jött el hozzám, a sírt felverte a gaz, a fejfám pedig berúghatott egy holdas éjszakán, mert igen tántorgott fölöttem. Ákos egyszer látogatott meg, kicsit gazolt a sír körül, aztán lemondóan abbahagyta. Leült Charlie sírjára, és csak mesélt, mesélt:
- Leérettségiztem, Apa. Kétszer felvételiztem az egyetemre, most felvettek. Eddig Anyu mellett dolgoztam, először az irattárba kerültem a Galbács kolléga mellé. Őt ki akarták rúgni, de nem lehetett, ezért helyezték oda, mert ott nagy rendetlenség volt. Képzeld, Apu, két nap alatt olyan rendet csinált, amiben csak ő ismeri ki magát, így tette magát nélkülözhetetlenné, és megint nem tudták kirúgni. Mikor Bárány doktor ezt meghallotta, úgy röhögött, a könnyei folytak, és azonnali hatállyal felemelte a fizetését a kétszeresére.
- Most én már a titkárságon dolgozom, mint negyedik titkárhelyettes, bár rólam mindenki tudja, hogy a te fiad vagyok. Képzeld, Anyu ott dolgozik negyedik éve, és senki sem tudja, hogy ő az Anyu.
Néha azt mondják neki, hogy ugyanúgy dolgozik, mint az elődje, és akkor a mosdóban sírdogál egy picit. Féltem Anyut, nem kíméli magát, nagyon keményen hajtja az ügyeket. Nem szabad, hogy úgy járjon, mint te, Apu. Balázs szinte állandóan nagyapáéknál van, csak hétvégén jön haza.
- Nagyapa is igen megöregedett, képzeld el, a múltkor, nem is olyan régen, mosolygott! Anya rögtön elkezdett aggódni, és be akarta a kórházba utaltatni. Lett belőle olyan ordibálás, Anyu rögtön megnyugodott, hogy Nagyapának nincs semmi baja. Nagymama szerint Nagyapa harminc évenként szokott nevetni, így Anyu megnyugodhat, valószínűleg most látta ezt utoljára.
Mesél, mesél a gyerek, fontos neki minden szó, mondat, gondolat, nem tudhatja, hogy ez itt lenn messze elkerül az embertől. Örülök az örömének, de aggódni már nem tudok. Várok a hívásra, mely késik, egyre késik, ez most az életem, a várakozás.
- És képzeld, a Bárány doktor visszament a feleségéhez, aki a kancigány szeretője volt. Az meg visszafogadta, és Anyu szerint még nézni is szörnyű, ahogy enyelegnek. A kancigány pedig belépett a céghez, a te cégedhez, Apa. Ő lett az erdőbirtok igazgatója. Anyu néha elmegy hozzá, de előtte mindig szól nekem, hova ment és mikor jön haza. Hozzánk senki nem jár, csak az Anikó, de hát tudod, az még nem olyan komoly, érted, mire gondolok…
Estig dől belőle a szó, a kápolna harangja beleolvad a tornyocska homályába, a leereszkedő köd jóságosan takargatja a sírok sziluettjét, mikor búcsúzik:
- Jól elbeszélgettem az időt, Apa, és még a helyedet sem raktam rendbe, de hoztam neked egy ajándékot. Mikor elmentél, azidőtájt került hozzám, nem tudom, mi módon. Iderakom középre. Vigyázz magadra, Apa, majd jövök…
Kiröppenek magamból, felette lebegve kísérem a temető kapujáig, s nézem, ahogy elnyeli a villamos közönyös szája. Visszafordulok az én világom felé, melyről csak az élők hiszik azt, hogy a csend világa. Nagyon magasan repülök, átölelem az egész temetőt, a távolban látszik az Irhás-árok sötét vonala, benne egy fénycsík csak a villamos, mely viszi el tőlem Ákost, de végre hazafelé!
A gyászmadárnak kikiáltott kuvik és a szomorúságra kárhoztatott kis lélekcsengettyű körül csend van. A felhők mögött megbújó csillagokban várakoznak a megszületésre váró csecsemők. Fák gyökerei kutatnak élet után a földben, korhadt ágaik vádlóan rázzák kezüket az égre. És most érzem, most tudom, hogy megtaláltam a titkot. Mikor a mély szeretkezik a mennyel, az a hívás pillanata. Kicsiny talajmenti szellő mozgatja Ákos ajándékát. Egy megfonnyadt, majd elszáradt rózsalevél. Én úgy láttam: nevetett.
A föld megbillen, és a hold atyai tenyérként a sírok alá simul.
1996. Cece
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
