Kövek és téglák

        Ez az ember most csak feküdt, és pihegett. Sípolt a tüdejéből kimenni távozó lélek.

        – Megdöglök, asszony.

        – Tudom - mondta az asszony és száraz volt a bőre, száraz volt a szeme, és száraz volt a lelkével együtt az egész lénye.

        Egyszer régen, olyan nagyon régen, hogy nem is érdemes a dátumra emlékezni, ez az ember mesélt neki a múltról.

        Arról regélt, hogy a Spanyol-Indiákon, és a zsidóknál van egy szokás, mely szerint a halottak mellére köveket raknak, mint Ibarrában, emlékállítás végett. Hogy a kövek emlékeztessenek arra, aki jót, szépet, és teremtést hozott szerettei életében.

        – Persze másféle emlékezés is volt a világon - mondta ezt is az ember - és ez csak a pogánynak nevezett magyaroknál volt való szokás, hogy a rossz, gonosz emberek mellére is helyeztek köveket, már hogy a bennük lévő rossz szellemek, ártó gondolatok ne jöhessenek elő halála után.

        – Rossz ember voltam, csak rossz igazán?- kérdezte az ember, és ez volt az utolsó pára a száján kifelé, és meghalta magát.

       Az asszony nézte, nézte, és elfordult. Kiment az udvarra, és köveket gyűjtött gyertyafénynél, talicskába rakta, bevitte, és ráborította az ember mellére. Legyen neki könnyű a föld.

        Aztán eszébe jutott egy sérelem a múltból. Nem volt nagy, olyan hétköznapi. Mikor megverte kegyetlenül, az okát nem tudja ma sem. És még egy, hogy hajszolta a gyerekeit a munkára, bár maga is dolgozott, oly keményen, hogy az asszony kimaradt az életéből.

          Ezért az asszony most csak nézte, nézte, és kiment az udvarba ismét, és a bontott téglák halmazából hozott néhányat, az ember mellére.

És…és amikor nem volt semmi kedve, és még is közösülni kellett…

Ekkor kiment az asszony, és mivel már nem volt kő, a téglákat hordta befelé.

Rakta, rakta rakta.

– Jó ember volt, nem igaz? - kérdezte az orvos, aki kiállította a halotti bizonyítványt.

               – Jó ember volt - felelt egy fakó hang. Aztán ránézett az emberre, és felnézett az égre.

        És mint egész életében, tette azt, amit tett mindig.

Hordta a követ és a téglát, az ura mellére, hogy nehogy elszabaduljon ismét a pokol.

Száraz volt a bőre, száraz volt a szeme, és száraz volt a lelkével együtt az egész lénye.

Soroksár 2016 jun.16

éjjel 3.00-kor

PLT’