Ady Endre emlékére                                 

Mikor mindenki elhagyott

„Mikor mindenki elhagyott,

Mikor lelkem roskadozva vittem,”

Váratlanul s némán,

Jól megrúgtak engem.

Mikor mindenki elhagyott,

Mikor önző lettem,

Ezen bűnömért is dúsan megfizettek.

Majd elhagytam magamat,

S ezért árva lettem,

Árvaságomért is

Módosan fizettek.

Akkor elhagytalak,

Elhagytalak téged,

Anyámat, apámat,

Elhagytam az énem,

Társakat, gondokat, örömet, imákat,

Nagy néha magamat,

Ha nem mondtam imámat

Magammal s magamban,

Mihez hűen érzek.

Csak az az ártatlan,

Kicsiny gyermek énem,

Ki vádlóan emeli  ujját most az égre,

Nem rúg belém soha,

Sem nappal, sem éjjel.

Csak azt szipogja nekem,

Csendesen, szelíden,

Akkor régen nekem

Te nem ezt ígérted,

Te nem ezt ígérted!

 Soroksár, 2009. 12. 06.

PLT’