Bokrétaünnep

 Nem tudom, hogy legkisebb testvérem a Pisti miért lett Sztyopka. Mivel nem tudom, nem is számolok be erről senkinek, maradjon az én tudatlanságom, mindenki előtt titokban.

Sztyopka, nagy formátumú ember, a kisformátumúak között.

Aztán kisformátumú, a kisforma emberek között is. Ő csak úgy van. Sem kicsi, sem nagy.

             Számomra ismeretlen és megfejthetetlen okból, az isten, őt is szereti. – Na ez meg legyen az ő gondja.

 Úgy szereti őt, hogy olyan pallér elmét és kezet adott az én ecsémnek, aminek nyomán lepusztult lakások lesznek élhető meleg fészekké, a százéves  ugaron ház szökken az égbe.

De nem csak ilyen giganta forma, mert az „ apróbb jovítások” terén is szorgalmatos nagyon. Csepegő vízcsap, rossz klozet, penészgomba a sarokban fenn a hőhíd alatt. Neki ez nem gond. Ránéz, oszt már hipp, és hopp, nincs is semmi hiba. Szinte magától megjavul minden, amire ránéz. És szégyenkezve javulnak maguktól a tárgyak, hogy ez nekik miért nem jutott eszükbe eddig.

 Na, ilyen az én ecsém. Beh’ sokszor irigyeltem őt. Sok fénykép van erről, hogy felépült valami, és kitűzték a bokrétát. Ez volt a bokréta ünnep.

Mint minden ünnep, ez is álságos, mert „ aki édeset eszik, az keserűt kakál”, tételesen a bokrétaünnep csak a ház jelenlétét jelzi, de ezután jönnek az igazi kötségek.

 Tisztára olyan, mint az eljegyzés. Öt gyerek után, már a bokrétaünnep senkinek nem jut eszébe, sem az eljegyzés. Csak felelősség, csak a kőtség.

 Mikor az én házamon végzett „ apróbb jovításokat”,- tételesen az egész tetőt lepusztította,és felépítette, akkor csinált valaki egy fotót.  Az ormon ottan voltunk ketten. bokrétaünnep volt.

            Én semmihez nem értettem, de ő átölelt, és megosztotta velem a siker élményét.

 Énekeltünk is, hogy: „füstöl a kémény kész a ház, látogass meg kispajtás”

 Szép volt a pillanat, és egy picit sütkéreztem az öcsém fényében, mintha valami közöm is lenne, valami része lennék az ő dicsőségének.  Mikor kijózanodtunk, és az üres üvegek árából még vettem ötszáz darab cserepet, nagyon megölelgettük egymást.

            Én vagyok az elsőszülött fiú, ezé szokom neki mondani, hogy a „sperma feje én vagyok, neked meg csak a farok szerep jutott”.. De azért a bokrétaünnepen csak én hajlongtam, neki nem kellett!.  Azért nem kellet, mert ő csinálta azt, amiért fotóztak minket….

Írtam egy novellát, és elküldtem az ecsémnek. Elóvasta, aztán aszongyja,  jó ez bátya, jó ez, de itten még egy hurflit bele lehetne tenni. S mongyja is, hogy mit.

Na itten elceremóniáztunk ismét. Ő bocsánatot kért, hogy beleszólt az én szakmámba,- ő csak úgy gondolta-„apróbb jovítás”- végett, és akkor nagyon elgondolkodtam. Amit mondott, igaz volt. Az a hurfli, az elkerülte a figyelmemet. Ő a patent agyával észrevette. És tényleg kihagytam egy lehetőséget.

Arra gondolok most, hogy meghívom őtet ide magamhoz a szép házamba, amit neki köszönhetek, és megfogom a mésztől, maltertól kérges kezét, s megkérem, írjuk meg együtt azt a kihagyott hurflit.

Ő persze szabadkozni fog, hogy neki  mások a szerszámai, és nekem is mások a szerszámaim. Ez igaz, de én ragaszkodni fogok ahhoz, hogy együtt írjuk meg azt a tíz sort.

Én hajlongtam a bokrétaünnepen, ő nem akar hajlongani az én irodalmi Nobel díj átvételemen. ( ez nem lesz nehéz tagadás)

            Nos, ennyi különbség van a sperma feje és farka között.? Nem tudom. Mi mindennel meg tudtunk küzdeni, mi mindent megoldottunk építészet, irodalom terén.  

Magunkat nem tudtuk megoldani  irányítani  soha.

Megy az egér  barátjával át az élet hídján. Szól az egér:

– Hallod elefánt barátom, hallod , hogy miként dübörgünk?

 Ha azt a tíz sort le tudom írni az én testvéremmel, akkor egyet biztosan tudok.

Bokrétaünnep leszen, akkor bokrétaünnep.

Soroksár 2015-04-10 éjjel 3:20 PLT’