Izé

            Na, ez az izé ez egy érdekes izé volt, tele volt a feje mindenféle izével, amit hallott, látott, amit olvasott múltból, jelenből jövőből.

Ami benne volt, amit összegyűjtött, nos, az volt a nagy IZÉ.

            Nem igen tudott vele mit kezdeni, nem volt meg hozzá a tudása, tapasztalata, feldolgozó képességének hiánya miatt csak, mint a nátriumkloridos Lótné állt a lelke, tudata egyhelyben.

Először azt hitte, hogy ő egy gyermek, de nem volt az. A gyermeknek van igazán szabad gondolata, rálátása szűzi módon a világra, tisztán, ragyogóan.

Ez nem jött be. Rögtön mondták neki, hogy ez ezért nem jó, az azért nem jó, meg ha így, akkor rossz gyerek vagy, meg ha úgy, akkor  már jó gyerek vagy. Mire ezeket elmondták neki igazi szeretettel, már nem is volt gyermek. Az angyal akkorra már ki is repült belőle.

Aztán kamaszodott, és néha angyalokkal álmodott, nem sokáig, mert ismét mondták neki, hogy angyalok nincsenek, csak benned, és te magad vagy az angyal, aki majd hívségben élsz egy asszonnyal, gyermekeid lesznek, akiket el kell tartanod, fel kell nevelned, és ha te ezt mind megteszed, te leszel az angyal.

Hát ez sem jött be. Asszonya volt, a gyermekeket felnevelte, és mégsem érezte azt, hogy ő angyal lenne. Megfelelt, mint férj, mint apa, mint igavonó barom, de angyalt, azt nem érzett magában.

            Most egyedül van. A tettek a helyükön vannak, a jók a jócselekedetek könyvében, a rosszak a gyehennás könyvekben hieroglifálva. Akkor arra gondolt ez az izé, hogy mielőtt megdöglik, ezt a sok izét talán át kéne adni.

Na, ez sem jött be. Azt a gyermeki angyalt akarta volna elmesélni-regélni, amire már maga is csak halványan emlékezett. Halványan emlékezett, de szíve súgta neki, hogy az a tiszta forrás.

            Ezért elkezdte ezen dolgokat lejegyzetelni, sűrűn mártogatta a pennát a kalomárisba, és írta az angyalt.

De ez sem jött be, mert mondták neki, hogy ez gyermekded, mások, hogy nem aktuális, ismét mások, hogy nem korhű, nem korszellemű. Mondták ezt olyanok, akiknek soha nem volt a lelkükben izé, és soha nem tudták megfogalmazni azt, hogy mi az a rettenetes, szinte önpusztító hajtóerő, amit a gyermekangyal csak úgy nevez, hogy izé.

Mire kijózanodott abból a téveszméből, hogy ő egy író, eltelt pár kudarcos év, nap, és másodperc. Akkor gondolt arra, hogy nem lesz író, nem lesz esztéta, nem lesz költő.

De akkor mi a fene legyen, hogy azt a gyermekkori angyalizét átadja annak okán, hogy üres zsebbel menjen el, ha el kell mennie.

Jött a nagy ötlet. Műfordító lesz! Ez igazán zseniális gondolat. Generációkon átívelően lefordítja az ő izéjét azoknak, akik, már nem emlékeznek arra, hogy ők is voltak gyermekek, bennük is volt angyal, meg angyal izék.

Ettől fogva csak izéket írt. Tömören, csomókba foglalva a lényeget, ha kellett durván, ha úgy tetszett neki, még durvábban. Aki értette, értette, aki nem, az nem.

Olvasott valamikor az időknek hajnalhasadtakor egy mondatot valahol.

„ Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem juttok be a mennyek országába”

És most elsírta magát ez az izé tehetetlenségében. Hiszen volt neki igazán szabad gondolata, rálátása szűzi módon a világra, tisztán, ragyogóan. Olyan angyalian.

Kik vették ezt el? Hová tűnt ez el?

            Már nem tudja. Dereng neki valami izé, de hogy mi az az izé, azt már nem tudja.

Valami lehet. Valami nagy, átláthatatlan, mindent magába foglaló valami.

Egy megfejthetetlen izé.

2017.04.13 Soroksár PLT’éjjel.