Egy délután

Szokványos téli hétköznapon

Emésztek csendben a pamlagon.

Az álom, mint pille jár felettem,

Hogy elringasson puhán és csendben.

S ekkor egy dörrenés, ajtócsapódás:

Kislányom rohan be dúlván, hogy

Őt a Niké ellökte,

Aztán meg hóban hempergette…

Ekkor egy dörrenés, ajtócsapódás,

Nagyfiam rohan be fúlván,

Hogy a fizikát elcseszte,

Pedig tanult nappalon, éjjelen…

S ekkor egy dörrenés, ajtócsapódás,

Kisfiam rohan be futván,

Hogy táskáját hol hagyta el,

Mert reggel még megvolt,

S mégis lába kelt…

S ekkor egy dörrenés, ajtócsapódás,

Kisebb lányom keresi babáját,

S követeli vadul, dühödten,

Az óvodában én tegyek már rendet…

S ekkor egy dörrenés, ajtócsapódás,

Legpiciny fiam jön,

Mert kekszét elorzák…

S ekkor egy dörrenés, ajtócsapódás,

Anyjuk érkezik meg cipelve sorsát:

S a lárma felhat az egekig,

Jaj de sok a sérelem itt:

Az egész világ egy nagy bánat,

Fizika, baba, elveszett táska,

Hóban hempergetett kicsiny leányok,

Elorzott kekszek, és egyéb talányok…

S ekkor egy dörrenés, asztalra csapás,

Felkeltem én, mint főatyaság,

Mert lehet itt minden, jogtiprás, nehézség,

De végleg odavan a nyugodt emésztés.

Farkasrét, 1988.

Plt’