Tartalom

Mint az inda, szemérmesen

Félőn  kúszó inda szára,

hogy ne érje nap sugára,

ne dermessze hideg pára,

íly szemérmes a szerelmünk.

Csak dühünk nem rejtekezik,

nem árt neki fagy halála,

csillogó nap fénypászmája,

nem hervasztja, gyűlölködik,

elsorvasztja a szerelmünk:

önhitt páva.

Bújjon alám indád karja,

ne reszkess,

én nem kacsollak,

szűrt fény vagyok

tűzgömb helyett,

ölellek mint nyári szelek,

szemérmesen, szemérmesen.

A vers megírásakor még nem ismertem apósomat. Feleségem elmondása szerint, ő magyarázta el a szőlő növési dolgait a lányainak. Megragadott a gondolat, és leírtam versben.

2003. Százhalombatta