Markó Béla:
Fiam szonettje
Fel-felriadva minden éjszaka,
Miért figyelsz, hogy vajon még vagyunk-e,
Ragyog-e még az ég sok csillaga,
S ki érted volt fenn, az vajon lehullt-e?
Vagyunk! Vagyunk! De alszunk már mi is,
Ki-ki magának álmodja az álmot,
Ne forgolódj hát, álmodjál te is
Tücskös-bogaras nappali világot,
Hol nincs szükség ránk, kik rád vigyáztunk,
Kik együtt voltunk, s más-más álmot láttunk,
S magadra hagytunk reggelig,
Mert éjszakád majd lassan eltelik,
Pislákoló csillagaid lassan kihunynak,
És tücskeid közé a fűbe hullnak.
|