Távirat

     Ez a Pista egy igen dolgos, családszerető embernek mutatkozott már a kezdetek kezdetén, és az is maradt amíg kontaktusom volt vele.

     Nem nősült, hanem házasodott Egy Elvira című hajadonnal.

     (Tudni kell, a magyar nyelvet!.Ha valaki nősül, akkor a saját vagy szülei portájára veszen asszonyt maga mellé. Ha házasodik, akkor az ara portájára költözik, vagy annak szüleihez. A nők szemszögéből: aki férjhez ment, az a fiú portájára ment. Akit elvettek, nos ahhoz ment a fiú. Micsoda nagy különbségek, és hogy le vannak előre osztva a lapok)

     Helyt is állt rendesen. Volt vagy hat gyereke, az apósékat tisztességesen eltemette. Az asszonyát mindig megbecsülte, soha kezet nem emelt rá még a szó szintjén sem.

     Nem volt italos ember sem. Kocsmába soha nem járt. Na, kivéve a „Kengyel” nevezetű erkölcssüllyesztőt, mely a lóversenypálya mellett volt szimbiózisban a fogadók szomjúságával. Itt bánatában megivott a veszteségére egy pikoló sört. Ennyi.

      Mert a Pistának a lovak voltak a mindene. Nem a verseny, nem a fogadás, maga ló. A vásárokon ott volt, kupeckedett a kupecekkel, simogatta, nézte, ölelte a lovakat. A cirkuszi számokból a lovardás jelenetek után felállt, és otthagyva a műsort, hazament. Mondom, ló bolond volt. Néha veszített valami kicsi pénzt, ha fogadott. De fogadni is csak akkor fogadott, ha a futamban volt Elvira nevű ló. Arra mindig fogadott és mindig vesztett.

     Ilyen volt ez a Pista.

     Bementem a Kengyelbe, a csapos aktuális társalgását folytatva mondja: „…és itt van például, a Jenő. Ritka rossz példa, de itt van.”

     Bágyadtan kértem egy laza fröccsöt, és hallgattam a fogadókat, a csapost, a bukmékereket, a pihenő zsokékat.

     Egyszer megüti fülem a szó. Hogy a Pistának ma van a születésnapja, a hatvan hetedik- arab számokkal írva 67. és a születésnapján sem nyert egy Elvira nevű lóval, pedig száz kilométert utazott Elvira miatt.

     Ődöngtem még picit, aztán kértem a csapostól aprót, és a telefonhoz mentem. Hívtam a Pistát.

     Mondom, én vagyok a Jenő a Kengyelből, barátom, és bár tudom, hogy a lovakat már leápolták, a versenynek vége, a zsokék mind itt vedelnek a pultnál, de én mint utolsó befutó, szeretnék neked kívánni szép születésnapot, meg áldást, és békességet.

     Meg minden ilyen szlogent belekürtöltem a bakelitba. Nem ismertem ezt az embert csak megéreztem.

     Kicsi hallgatás után hallom.

     – Semmiről nem késtél le Jenő. te vagy ma az első, és egyetlen befutó.

     Megdöbbentem. Semmit nem tudtam róla. Hogyan maradhatott ilyen egyedül, hogy még én is befutó lehettem késő éjjeli telefonommal?

     Én, az idegen.

     Hol van a felesége, a gyerekek, az unokák, a komák, munkatársak, barátoknak vélt cimborák?

     Nyugtalan éjszakám volt lovak, Pisták ismeretlen emberi sorsok gomolyogtak a fejemben, érthetetlen titkok űzték el az álmomat.

     Reggel korán felserkentem: én, aki a déli harangszó előtt soha nem nyitom ki a szememet.

     Első voltam a postán, tülekedtem előre, ezért volt ez így.

     És feladtam egy sürgősségi dísztáviratot a Pistának.

     „Van egy tuti tippünk stop a 6-ik futamban stop a 7-es rajtszámmal stop Elvira! stop

Tétre, helyre, befutóra stop a kengyel törzsközössége stop”.

2016. Soroksár

reggel 9 órakor

PLT’